Nem lehet elég korán kezdeni az egészséget!
Az egészséges életmód a gyermekkorban gyökerezik
Közismert tény, hogy minél kisebb korban lerakjuk az egészséges életmód alapjait, annál nagyobb valószínűséggel beépülnek azok a gyerek, és később a felnőtt mindennapjaiba.
2011.10.24 14:40Oxygen WellnessA "programozás" működik
Nemrégiben egy 12 hetes programot dolgoztak ki amerikai gyerekeknek, amelyben játékos formában igyekezek velük megismertetni, megszerettetni az egészséges életmód alapjait. A mozgásos feladataik közt szerepeltek kardio gyakorlatok, nyújtások, izomerősítő és a csontfejlődést elősegítő mozgások, sőt jóga is. Emellett a kiegyensúlyozott táplálkozásról is beszélgettek és nagyobb hangsúllyal fogyasztottak zöldséget, gyümölcsöt, teljes kiőrlésű gabona- termékeket.
A gyerekek annyira kedvelték a játékos, gyakorlati programot, hogy a három hónap elteltével az ellenőrző vizsgálatok mind az egészségi, mind a fittségi állapotukban jelentős javulást mutattak, ráadásul a testösszetételük is kedvezőbb irányba mozdult, vagyis a testzsír arányuk csökkent, míg az izomtömegé nőtt.
A cél tehát az lenne, hogy az ismeretek és a gyakorlat is teljesen természetesen épüljön be a gyerekek életébe, így sokkal egészségesebb, teljes értékű életet élhetnek felnőttként is.

A szülői példa elengedhetetlen
A gyerekek – akár tudattalanul is – leginkább abból tanulnak, amit a szüleiktől látnak. Erre alapozva döntöttek úgy az Oxygen Életmód Központok, hogy megnyitják kapuikat a felnőttek mellett a gyerekeknek is, akik már nem csak a játszóházban tölthetik az idejüket, amíg anyuka, apuka mozog vagy feltöltődik.
"Három éves kortól az óvodások megismerkedhetnek a klasszikus balett alapjaival, természetesen mindezt játékos formában, ahogyan az a mini manókhoz illik. A kicsit nagyobbak, vagyis azok, akik már legalább 6 évesek, a gyermek sport aerobikkal barátkozhatnak. Sokan talán megriadnak a versenysport lehetőségétől, de az aktivitás ebben az esetben kinek-kinek saját döntése, hiszen amatőr és profi szinten is folytathatók az edzések" – ismerteti Dóczi Dorottya, a Vasas SC Aerobik Szakosztályának igazgatója és vezető edzője.
"Minden gyerek csak nyer azzal, ha kipróbálhatja magát minél több mozgásformában, hiszen ez az út vezet odáig, hogy megtalálja a számára legnagyobb élményt nyújtó sportágat. Amit pedig örömmel csinálunk, az könnyen életünk fontos részévé válhat."

Együtt a család egészségéért
Ideális program lehet egy egészségtudatos család számára, ha kihasználják az életmód központok kínálta lehetőségeket. A mozgás, a gyógyulás, a wellness, a játék és az étkezés egy időben és egy helyen is elérhető, még csak sokat utazni sem szükséges, Budapesten is több helyszín várja az érdeklődőket.
A már említett wellness-lánc központjaiban a sportolási lehetőségen kívül sok allergiás kicsinek segíthet a tengeri klímakabin, amely erősíti az immunrendszert és a krónikus légúti betegségek ismert ellenszere. És hogy a csillogó-villogó épületek minél barátságosabb hellyé váljanak a gyerekek szemében, hétvégenként interaktív bohócműsor, táncház és más jókedvre derítő programok is várják a legkisebbeket.
A cél mindenképpen az, hogy a család minden tagja igényesen és a lehető legjobb körülmények közt mozoghasson, pihenhessen és a gyermekeink egészséges, kiegyensúlyozott felnőttekké válhassanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:24 Brutális vihar Európa-szerte - apát és fiát elnyelte a föld
- 22:23 Különös teknőst fogtak Tatabányán
- 20:59 Új pókfajtára bukkantak az Aggteleki Nemzeti Parkban
- 18:51 A kannabisz gyógyászati célú termesztéséről szóló törvényjavaslatot terjesztett elő a szlovén kormány
- 16:49 A brit esélyegyenlőségi törvény a születéskori biológiai nem alapján határozza meg a női nemet
- 14:47 Gyűjtést indítanak Nagyvárad nemrég megtalált, 112 éves címerének megmentésére
- 12:26 Kegyetlen gyerekgyilkosság - Mérgezett húsvéti tojásokat küldött egy nő az exe új családjának
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06