Nem mindegy, mikor lesz gyermek!
A férfiak is aggódhatnak a biológiai órájuk miatt?
A biológiai órájuk miatt nemcsak a nőknek kell aggódniuk - a férfiak termékenysége is romlik az évek során. Akár egy év is nagy különbséget jelenthet.
2011.10.20 14:25ma.huMíg korábban azt hihették, a babázás miatt csak a nőknek kell figyelniük a biológiai órájukra, úgy tűnik, a férfiak is elkezdhetnek aggódni, amennyiben szeretnének családot, de már közelebb vannak a 40-hez, mint a harminchoz!
Kutatók szerint 41 éves kor után esélyeik a gyermeknemzésre egyre csökkennek. Ha pedig még 45 éves korukig nem lett családjuk, de szeretnének, sokkal jobban meg kell küzdeniük érte.
A kutatás eredményeit azért nem árt óvatosan kezelni, hiszen vannak igen ismert kivételek: Rod Stewart a maga 66 évével, akinek 65 évesen született meg a nyolcadik gyermeke. Vagy Des O'Connor, aki 72 esztendősen vehette karjába az ötödik csemetéjét.

A fenti állításra egy tanulmány adott okot, melyben a résztvevő férfiak spermájával donor petesejteket termékenyítettek meg. Ez a módszer lehetővé tette, hogy külön megvizsgálják a férfi és a nő korának hatását is a folyamatra. A különbség nyilvánvaló volt.
A termékenység több, mint 7 százalékkal csökkent minden évvel, 41 és 45 éves kor között. Ezután pedig még erőteljesebb volt a csökkenés. A nő terhességének lehetősége esni kezd, 60 százalékkal a férfi 41 éves kora környékén, és már csak 35 százalékos a siker aránya 45 esztendősen.
Paula Fettback kutató szerint a férfiaknak ugyanúgy van biológiai órájuk, mint a nőknek, persze nem ugyanolyan - de nem várhatnak örökké a gyermeknemzéssel.
Más tanulmányok azt is kimutatták, hogy azon apák gyermekeinél, akik idősebb korukban lettek édesapák, magasabb az esélye bizonyos betegségeknek, így a szívproblémáknak, az autizmusnak, a skizofréniának, epilepsziának, és kétszer akkora a kockázata annak is, hogy még felnőtt koruk előtt meghaljanak.
A "sperma-masina", mely korábban friss spermákkal szolgált, lelassulhat, és idővel el is romolhat. A genetikai hibák előfordulása szintén esélyesebb egy idősebb férfi spermája esetében.
Dr. Richard Sherbahn, a chicagói termékenységi központ munkatársa ugyanakkor elmondta, bár valószínű, hogy a férfi termékenység is csökken, inkább évtizedenkénti, néhány százalékos romlásról beszélhetünk.
A szakemberek véleménye szerint a női petesejt minősége sokkal fontosabb az egészséges gyermek nemzéséhez.
A férfiaknak mindenesetre javasolt az egészséges életmód, ha minél tovább fenn szeretnék tartani termékenységüket. Fontos az egészséges táplálkozás, a dohányzás elhagyása, mérsékelt alkoholfogyasztás, testmozgás és a gyakori forró fürdők elkerülése!
Kapcsolódó írások:
- A kérdés az: milyen gyereket akarunk?
- Milyen betegségek érkeznek a terhességgel?
- Miért gyanús, ha a gyerek fejfájásra panaszkodik?
- 7 dolog, amit a felnőtteknek kell tanulniuk a gyerekektől!
- Figyelem, szülők: 4-6 órát kibír az ember evés nélkül!
- Már a 15 hónapos baba is látja: ez igazságtalan!
- Ellenállhatatlan szag vezeti őket a mellbimbó felé
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:24 Brutális vihar Európa-szerte - apát és fiát elnyelte a föld
- 22:23 Különös teknőst fogtak Tatabányán
- 20:59 Új pókfajtára bukkantak az Aggteleki Nemzeti Parkban
- 18:51 A kannabisz gyógyászati célú termesztéséről szóló törvényjavaslatot terjesztett elő a szlovén kormány
- 16:49 A brit esélyegyenlőségi törvény a születéskori biológiai nem alapján határozza meg a női nemet
- 14:47 Gyűjtést indítanak Nagyvárad nemrég megtalált, 112 éves címerének megmentésére
- 12:26 Kegyetlen gyerekgyilkosság - Mérgezett húsvéti tojásokat küldött egy nő az exe új családjának
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06