Vesztegetéssel gyanúsítják
Nem engedik: még két hónapot ülhet a korrupciógyanús polgármester
Az ügyészség kezdeményezte a hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel gyanúsított W. János, az előző ciklus XI. kerületi MSZP-s frakcióvezetője, a vagyongazdálkodási bizottság volt elnöke előzetes letartóztatásának két hónappal való meghosszabbítását - írta szerdai számában a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap.
2010.10.13 07:20Magyar Hírlap/Magyar NemzetA Magyar Hírlap emlékeztetett: W. Jánost azután helyezték előzetesbe, hogy nyilvánosságra került egy rejtett kamerás felvétel, amelyen a politikus több mint kétmillió forint kenőpénzt vesz át egy vállalkozótól egy üzlethelyiség eladása kapcsán, még 2007-ben.
A Magyar Nemzet emellett kitért arra is, hogy az október 3-i önkormányzati választáson a fővárosi és újbudai képviselőségét is elvesztette a politikus.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06