Fekete bakancsok és tarkóra tett kezek
Katonai alakzatban álltak fel a kopaszra nyírt fiatalok a Hősök terén - képek
Mintegy kétezer fekete ruhát viselő bőrfejű gyűlt össze szombaton délután a budapesti Hősök terén az úgynevezett becsületnapi megemlékezésre; mintegy háromszáz fiatal pedig a magyar nyilasokra és II. világháborús német megszállókra emlékező szkinhedek ellen tüntetett tarkóra tett kézzel.
2008.02.09 17:18MTIA fekete bőrdzsekit, fehérfűzős fekete bakancsot viselő kopaszra nyírt fiatalok a Hősök terén felállított fémkordonon belül sorakoztak fel katonai alakzatban. Az Ismeretlen katona sírja előtt egy ideiglenes transzparenst, a tér közepén egy fából készült keresztet állítottak fel. A keresztre azt írták fel, hogy Vér és becsület. A katonai rendbe sorakozott közel másfél ezer fiatal mellett több száz rendező, zászlóvivő, szimpatizáns volt látható - jelentették a helyszínről a távirati iroda tudósítói.
Közöttük lehetett látni több olyan személyt, aki más esetekben a Magyar Gárda egyenruhájában vonult fel, illetve a Kossuth téren tüntetett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozását követelve. Sokan azokban csuklyák fedésébe rejtették arcukat. A spanyol, angol, német és magyar nyelven elhangzott szónoklatokban "szabadságharcosoknak", "Európa hőseinek" nevezték a Waffen SS tagjait és az oldalukon harcoló magyar katonákat.
A szónokok szerint ma azért kell az utcára vonulni, hogy átformálják az emberek gondolkodását, hogy olyan Európa jöjjön létre, amelyben minden nemzet önálló. A rendőrség a Hősök terét szalaggal zárta körül. A Szépművészeti Múzeum előtt mintegy háromszáz ember, főként fiatal gyülekezett. Amikor a szkínheded belekezdtek a magyar himnuszba, az ellentüntetők tarkóra tett kézzel csendben, "néma áldozatként" tiltakoztak "a terrorimádók fekete egyenruhába bújt mai gyermekei" ellen. A rendezvény főszervezője erre úgy reagált: "egy zajos kisebbség lázad a hősökre való emlékezésünk ellen, azok utasítására, akik a hatalmat bitorolják".
A rendezvény ideje alatt néhány, magát "antifasisztának nevező" fiatal próbálta megzavarni az "emlékezőket", őket a rendőrök igazoltatás és motozás után kísérték el a térről.
Magyarországi és külföldi bőrfejűek szélsőségesen nacionalista szervezetek felhívására, esetenként magánszemélyek által bejelentett rendezvényen 1997 óta emlékeznek meg arról, hogy 1945. február 11-én több tízezernyi német és magyar katona tört ki a Vörös Hadsereg által bekerített Budai Várból. Az emlékező akciókat a becsület napjaként emlegetik. Az idei rendezvényt az a Domokos Endre János jelentette be magánszemélyként, aki a fővárosi ítélőtábla által 2005-ben jogerősen betiltott Vér és becsület kulturális egyesület egykori vezetője volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:32 Amerikai különmegbízott: Putyin tartós békét szeretne
- 18:14 Szerb miniszterelnök-jelölt: Szerbia belefáradt a megosztottságba, párbeszédre van szükség
- 17:09 Magyarországon található az egyik leginnovatívabb IT kiválósági központ
- 16:12 Irán visszatérne a 2015-ös atomalkuhoz, de feltételekkel
- 15:05 100 éves a DEKRA - a globális sikerhez egyre nagyobb mértékben járul hozzá Magyarország
- 14:08 BRFK: két rendőr megsérült, több mint 60 ember ellen indult eljárás a hétfői demonstráció miatt
- 12:07 Csónakjának motorhibája buktatott le egy holland kábítószer-kereskedőt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06