Közfoglalkoztatás
BM: jövőre 200 ezer alá csökkenhet a közfoglalkoztatottak száma
A tárca szerint új tevékenységekre, valamint a kis méretekben hatékony programok kiterjesztésére is szükség van a közfoglalkoztatottak támogatása érdekében.
2017.04.25 13:25MTIIdén év végére 210 ezerre, jövőre pedig 190 ezerre csökkenhet a közfoglalkoztatottak átlagos létszáma - mondta Réthy Pál, a Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatási és logisztikai főosztályának vezetője kedden Budapesten.
A főosztályvezető az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságának ülésén közölte: a Belügyminisztérium szerint 2020-ban 150 ezerre csökkenhet a közfoglalkoztatottak száma. Hozzátette, hogy - az eddig működő programtípusok mellett - új tevékenységekre, valamint a kis méretekben hatékony programok kiterjesztésére is szükség van a közfoglalkoztatottak támogatása érdekében.
Felidézte, hogy a Start-munkaerőprogram idén felhasználható előirányzata 325 milliárd forint. Hangsúlyozta továbbá, hogy a közfoglalkoztatás nem cél, hanem foglalkoztatáspolitikai eszköz, amellyel szemben elsőbbséget kell élveznie a nyílt munkaerőpiaci foglalkoztatásnak, ezért a közfoglalkoztatásban dolgozók továbbjutását a nyílt munkaerőpiacra a kormány eddig is számos intézkedéssel (elhelyezkedési juttatás, munkavédelmi akcióterv, megváltozott munkaképességűek támogatása stb.) segítette.
A legfontosabb programok idén a járási startmunka (95 milliárd forint, 74 ezer közfoglalkoztatott), az országos közfoglalkoztatási programok (43 milliárd forint, 36 ezer közfoglalkoztatott) és a hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás (70 milliárd forint, 65 ezer közfoglalkoztatott) lesznek, emellett számos egyéb - többek között útépítéshez, szociális ellátáshoz, mezőgazdasághoz kapcsolódó - program is indul - ismertette. A BM főosztályvezetője hozzátette, hogy erősíteni kívánják a közfoglalkoztatás alapjain szerveződő szociális szövetkezeteket is, foglalkoztatási képességük növelését ezért a Fókusz pályázati program keretében további támogatásokkal segítik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 18:37 Megválasztották kancellárnak Friedrich Merz német kereszténydemokrata politikust
- 16:35 Hangfelvételek megerősítik, hogy valóban maga Hitler rendelte el a holokausztot
- 14:34 Az amerikai parti őrség több tucat embert mentett ki Miami partjainál
- 12:32 Uniós biztos: a jogállamisági feltételességi rendszert fenn kell tartani a következő többéves pénzügyi keret kapcsán is
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06