Nyakukba varrták
A katasztrófavédelem nyakába varrták a szennyvízszippantást is
A katasztrófavédelem feladata lesz, hogy kijelölje az ideiglenes szolgáltatót a háztartási szennyvíz szippantására, amennyiben a korábbi szolgáltató már nem vállalja ezt a munkát. Ha pedig ilyet nem talál, akkor magának a katasztrófavédelemnek kell gondoskodnia a szennyvíz elszállításáról.
2015.11.06 18:38MTIAz erről szóló rendelet tervezete pénteken került fel a kormány honlapjára.
A hatóság a szennyvíz ideiglenes begyűjtésére elsősorban az önként jelentkező, ennek hiányában a környéken ilyen szolgáltatást végző vállalkozók közül jelöl ki szolgáltatót. A katasztrófavédelemnek az is jogában áll, hogy szállítóeszközt rendeljen erre a célra, valamint közfoglalkoztatottakat vegyen igénybe.
A kijelölés legfeljebb 3 évig tarthat.
Amennyiben nem talál ideiglenes begyűjtőt a katasztrófavédelem, akkor saját hatáskörben kell a szippantást elvégeznie, de erre kötelezheti azokat, akiknek ehhez szállító eszközük van.
A kötelezett szállítóeszköz-tulajdonosnak kell a kezelőt is biztosítania, ennek hiányában erre közfoglalkoztatott is igénybe vehető, végső soron pedig a polgári védelmi szolgálat adja a kezelőt. A szállítójárművet üzemanyaggal feltöltve kell átadnia az arra kötelezettnek a katasztrófavédelem részére. Ha üres a tank, akkor a katasztrófavédelem tölti fel üzemanyaggal.
A kijelölt szolgáltató díját a lakosok az önkormányzatnak fizetik meg. Amennyiben a szolgáltató költsége nem térül meg ebből a befizetésből, akkor a többletköltséget a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal ellenőrzi. Ha indokoltnak tartja a többletet, akkor azt a helyi önkormányzaton keresztül téríti meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06