Brókerbotrány
Érdekképviseleti fórum a Questor-károsultakért
Az MSZP szerint minden érintettnek feljelentést kell tennie az ügyben és kárigényt kell bejelentenie, így meglesz az esélye annak, hogy a Quaestor károsultjai előbb-utóbb a pénzükhöz jutnak.
2015.03.16 15:17MTIOrszágos érdekképviseleti fórumot indít az MSZP a Quaestor károsultjainak megsegítéséért - közölte az ellenzéki párt elnökhelyettese hétfőn Veszprémben, sajtótájékoztatón.
Gőgös Zoltán azt mondta, hogy minden érintettnek feljelentést kell tennie az ügyben és kárigényt kell bejelentenie, így meglesz az esélye annak, hogy a Quaestor károsultjai előbb-utóbb a pénzükhöz jutnak.
Hozzátette: az ehhez szükséges segítséget mindenkinek megadja az MSZP azzal, hogy megnyitja az irodáit, hogy interneteléréshez jussanak az érintettek, illetve a náluk jelentkezők számára elküldi a bűntető feljelentéshez szükséges nyomtatványt is.
Gőgös Zoltán közölte, hogy a kezdeményezés országos felelőse a tapolcai időközi választáson induló Pad Ferenc érdekképviseleti vezető.
Az MSZP megyei elnöke azt is hangsúlyozta: "alapos a gyanú, hogy minden érintett bűncselekmény áldozata lett, amit egy 2010-es áprilisi, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által végzett vizsgálat igazol".
Gőgös Zoltán elmondta azt is, hogy benyújtottak egy országgyűlési határozati javaslatot, ezzel a kormányt arra szólítják fel, hogy "ne engedje el a több mint 200 ezer érintett" kezét. Úgy fogalmazott: nem az számít, hogy ki volt a bűnös, hanem az, hogy visszakapják az emberek a pénzt. Hozzátette: nem akarják ezt az ügyet "kisajátítani", várják más pártok segítő szándékú megnyilvánulását is.
Pad Ferenc, aki az MSZP a DK és a Szolidaritás közös jelöltje, azt hangsúlyozta, hogy naponta találkozik a Quaestor károsultjainak problémájával, köztük olyanokéval is, akiknek több évtizedes megtakarítása veszett oda.
Bár a napokban több kormánypárti politikus úgy nyilatkozott, hogy nem a kormány problémája ez, "szakszervezeti vezetőként úgy vélem, hogy ezeket az embereket nem lehet magukra hagyni" - szögezte le Pad Ferenc.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06