Elhajtott
Előzetesben a kerékpárost halálra gázoló osztrák férfi
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság pénteken azt a 47 éves osztrák férfit, aki halálra gázolt egy kerékpárost vasárnap este Körmendnél, majd megállás nélkül tovább hajtott.
2013.10.11 15:31MTI
Vassné Szele Adrienne, a Vas Megyei Főügyészség szóvivője elmondta: a férfit halálos kimenetelű közlekedési baleset okozásával gyanúsítja az ügyészség, de azért is eljárást folytatnak ellene, mert távozott a baleset helyszínéről.
Hozzátette: amennyiben a segítségnyújtás elmulasztása is beigazolódik, ez megalapoz egy másik bűncselekményt is. Vasárnap este az osztrák férfi, aki gyakran járt át vadászni Magyarországra, terepjárójával egy olyan útszakaszon előzött, ahol azt tábla tiltja és sebességkorlátozás is van.
A manőver közben elütött egy vele szemben szabályosan közlekedő, láthatósági mellényt viselő, megfelelően kivilágított kerékpárost. Miután elhajtott a baleset helyszínéről, összetört elejű autóját Hegyháthodászon egy majorsági épületben helyezte el, a járműről pedig leszerelte a rendszámot. Két nappal később akkor fogták el a rendőrök, amikor éppen visszatért autójához.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06