Harminc év alattiak
"Gyere haza, maradj itthon!" - Bajnai garantált munkát ígér a fiataloknak
Egy "új telepes program" keretében támogatnák azokat is, akik felsőfoki tanulmányaik után vissza szeretnének térni abba a hátrányos helyzetű térségbe, ahonnan származnak.
2013.09.18 13:11MTI
Minden hat hónapnál régebben munkát kereső harminc év alatti fiatalnak garantált munkahelyet, vagy biztos elhelyezkedést jelentő képzést ígért Bajnai Gordon az Együtt-PM választási szövetség vezetője szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
A volt kormányfő hangsúlyozta, választási programjuk egyik fő üzenete úgy szól, "Gyere haza, maradj itthon!". Az Együtt-PM ezzel a jelenleg külföldön dolgozó fiatalokat akarja megszólítani és hazahívni, mivel az ellenzéki pártszövetség szerint az ő távollétük jelenti a legsúlyosabb problémát ma Magyarországon.
Bajnai Gordon kiemelte, kormányra kerülésük esetén minden külföldi nagykövetségen és konzulátuson olyan pontokat nyitnának, amelyeken magyarországi munkát kínálnának a kint dolgozóknak. Emellett programot indítanának a 35 év alatti fiatal magyar vállalkozók segítésére, továbbá egy "új telepes program" keretében támogatnák azokat is, akik felsőfoki tanulmányaik után vissza szeretnének térni abba a hátrányos helyzetű térségbe, ahonnan származnak - fejtette ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:59 World Press Photo: palesztin fotós sebesült gázai kisfiút ábrázoló képe lett az Év Fotója
- 22:57 A Nemzetközi Büntetőbíróság magyarázatot vár Netanjahu letartóztatásának elmulasztása miatt
- 20:56 Ferenc pápa választást sürgetett a félelemmel és igazságtalansággal teli világban
- 18:32 Kora nyárias időjárás várható a húsvéti hosszú hétvégén
- 16:31 Zöld Magyarország: 50 millió facsemete évente
- 14:59 Meteorológia: Mezőkovácsházán 30,6 Celsius-fok volt csütörtök délután
- 12:55 Szijjártó Péter: három új földgáztalálatot ért el a Mol Pakisztánban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06