Az MSZP-nek
Az Együtt-PM elküldte jelöltnévsorát - 106 helyett 90 névvel
Vannak jelöltek, akik még nem rendezték politikai szerepvállalásukat a civil életükben, ők nem szerepelnek az írott listán.
2013.07.15 07:33MTI
Az Együtt-PM szövetség elküldte jelöltnévsorát az MSZP-nek, a lista azonban a lehetséges 106 név helyett csak 90-et tartalmaz - írta hétfői számában több napilap is.
A Népszava szerint a péntek este eljuttatott lista alapján a jelöltállításról is folytatódhatnak a megbeszélések az MSZP és az Együtt-PM vezetőinek kedd délelőttre, a szocialisták Jókai utcai székházába tervezett egyeztetésén.
A Népszabadságnak Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke azt mondta: vannak jelöltek, akik még nem rendezték politikai szerepvállalásukat a civil életükben, ők nem szerepelnek az írott listán, de a neveket közlik majd az egyeztetéseken az MSZP-vel.
A Magyar Nemzet és a Népszava is idézi Karácsony Gergely, független országgyűlési képviselőt, az Együtt-PM politikusát, aki úgy fogalmazott: előre tudják, hogy lesznek olyan körzetek, amelyeket az MSZP magának akar, ezért azokban nem is állítottak jelöltet, hogy ezzel is könnyítsék a választási megállapodást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06