Jönnek a kormányablakok
Szabó Erika: az év végére befejeződik az államigazgatás teljes átalakítása
A járási hivatalok felállítása az utolsó előtti lépés volt, az államigazgatás teljes átalakítása a kormányablakok országos rendszerének létrehozásával az év végéig befejeződik.
2013.01.02 18:45MTISzabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára hangsúlyozta: a járási hivatalok a települési önkormányzatoktól az államigazgatási feladatok 40 százalékát és mintegy tízezer dolgozót vettek át, így összesen 17 ezren dolgoznak majd a járásoknál.
A kormány kiemelt célja az állampolgárokat jól szolgáló államigazgatási rendszer kialakítása, ez a járási hivatalok részeként működő kormányablakok felállításával lesz teljes. Infrastruktúrájukat uniós források felhasználásával biztosítják majd - tette hozzá. Dorkota Lajos kormánymegbízott elmondta: kilenc járást alakítottak ki Fejér megyében, a hivatalokban 706-an dolgoznak. Közülük 417 főt vettek át a települési önkormányzatoktól, ők új munkahelyükön kezdték meg a munkát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:55 Szijjártó Péter: három új földgáztalálatot ért el a Mol Pakisztánban
- 10:38 Új kormánya van Szerbiának
- 8:34 BKM: a hétvégén tisztítják az Erzsébet hidat
- 6:21 Átadták a MATE felújított Tudásközpontját Szarvason
- 18:39 A legrégebbi ismert meteorraj figyelhető meg jövő hét kedden
- 16:37 Szijjártó: az amerikai pénzügyminisztérium levette Rogánt a szankciós listáról
- 14:35 Emelkedik a galandféreg-fertőzések száma
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06