Bebetonozott

Milyen országot szeretnénk?

Olyan sokat nem kérnénk egy politikai párttól, Magyarország egyébként sem tartozik a legkönnyebben kormányozható országok közé, de vannak olyan feltételek, amelyeket a Fidesz is játszi könnyedséggel teljesíteni tudna - és ha ezt tenné, a választási rendszer törvényes, de antidemokratikus átalakítása nélkül is simán hatalmon maradhatna legalább két cikluson keresztül. Kár, hogy minden kívánságunk ellenkezője válik válóra.

_{2012.05.24 08:49sabater - ma.hu}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméret

Milyen országban szeretnénk élni? Érdemes ezt a kérdést feltenni, mielőtt szavazatunkról, politikáról döntünk. Persze a választási ígéretek és különösen a nagy többségében semmitmondó kormányprogramok világában nehéz kiigazodni arról, hogy melyik párt vagy politikus felel meg a legjobban igényeinknek, mindenesetre a tudatos választó előbb ezt kérdezi meg magától, mit szeretne, és az ennek megfelelő politikai erőt választja - és nem fordítva. Mi most arra teszünk kísérletet, hogy címszavakban lefektessük egy, a többség számára elfogadható politika alapjait. Egy olyan politikai programét, amelynek végrehajtására a Jobbikon kívül bármely parlamenti párt alkalmas lehet - a Fidesz is, csak ehhez gyökeresen meg kell változtatnia (sőt, korrigálnia kell) az elmúlt két év kormányzati cselekvésének jelentős részét. Azaz valódi konszolidációra lenne szükség, a hibák elismerésére és kezelésére. Sajnos erre több szempontból sem mutatkozik esély az elkövetkező két évben.

Először is, kezdjük a demokráciával. A demokrácia nem tartalom, hanem forma. Így aztán hibásak azok az érvelések, amelyek szerint az elmúlt húsz-huszonkét év sikertelen politikája a demokráciának köszönhető. Demokratikus politikus lehet baloldali, jobboldali és liberális, a lényeg, hogy higgyen a hatalom ésszerű korlátozásában, a hatalmi ágak szétválasztásában, a népképviselet elvében. Ezért a politikának békén kell hagynia az igazságszolgáltatást, független és konszenzusos jelöltet kell választania a bírói és ügyészi szervezetrendszer élére - akkor is, ha kétharmados többséggel rendelkezik. Hasonló a helyzet a médiával. Lehet, hogy megoszlanak a vélemények arról, mennyire sérül a médiatörvénnyel a sajtó szabadsága, ennek ellenére semmi nem zárja ki, hogy kompromisszumos, az ellenzék számára elfogadható törvény és személyek szabályozzák ezt a területet.

A kormánnyal szembeni fékek megerősítésére van szükség, ezeket a Fidesz kizárólag önös érdekből bontotta le az elmúlt időszakban. A közkeletű vélekedéssel szemben nem azért, mert az 1989-90-es átmenet során tökéletes rendszer alakult ki, hanem azért, hogy ne lehessen a hatalommal visszaélni. Visszaélésnek minősül a visszaható hatályú, vagy barátokra és ellenségekre tervezett törvényhozás (ezt az Alkotmánybíróság és a Köztársasági Elnök tudja szabályozni), a magántulajdon sérelme (szintén, ezt láthattuk a magánnyugdíj-pénztárak államosításánál), és például az, ha egy párt számára kedvező választási törvényt fogad el.
A legsúlyosabb kockázat azonban a korrupció: ha az ügyészség, a bíróság és a rendőrség is informálisan a kormány alá tartozik, a kormányhoz közel álló üzletemberek, oligarchák lényegében a lebukás veszélye nélkül, szabadon garázdálkodnak. Ennek ma már nemzetgazdasági szinten, százmilliárdos összegekben mérhető kára van – akármennyire is megdöbbentő, sokkal nagyobb kára, mint a (joggal) híresen korruptnak tartott előző kormányok alatt.

Itt lehet áttérni a gazdaságra. Az Orbán-kormánnyal nem az a fő probléma, hogy kísérleteztek: válságos időket élünk, a megszorítások politikája a versenyképesség elvesztésével párhuzamosan valóban működésképtelen, nem tudja beindítani a növekedést. A baj az, hogy ez a kísérletezés minden szakvélemény figyelembevétele nélkül, főként a kisebb és átlagos keresetűek kárára történt, néha elképesztően súlyos vadhajtásokat (végtörlesztés, szociális rendszer átalakítása, közmunkaprogram 47 ezerért) produkálva. Egy kormánynak soha nem kell az ellenzék kottájából játszania, de fontos, hogy megértse: a megalapozott kritika lehet hasznos és megszívlelendő. Márpedig Matolcsyék fent említett ballépései idején független szakértők és az ellenzék kánonban hívták fel a figyelmet a később egytől-egyig beigazolódott veszélyekre. Természetes, hogy Magyarország kiáll saját érdekeiért – például recesszió idején a magasabb hiányért – az Európai Unióban, de nem természetes, hogy az országot ezermilliárdokkal támogató EU-t ezután ellenségnek kiáltsa ki.

Ahogyan az sem természetes, ha egy kormány komplett társadalmi csoportok ellen visel háborút. A hajléktalanság kriminalizálása megbocsájthatatlan bűn, egyébként a keresztény értékrend szerint is. A szegények szegényebbé tétele, az egykulcsos adó átgondolatlan és haszontalan bevezetése több mint politikai hiba, a korrekcióra való képtelenség pedig bűn. Itt nem arról van szó, hogy lennének bizonyos elvek, amelyekből a kormány nem enged – hanem arról, hogy nem látják be, mennyire káros, amit tesznek, még a számok ismeretében sem. Egy egész réteg fog leszakadni, azok, akiket korábban középosztálynak hívtak. Ez ugyanis nem 400 ezer nettós fizetésnél kezdődik. 

Természetesen az sem mindegy, mit csinál egy kormány szimbolikus politikában. Antiszemita szerzők nemzeti alaptantervbe keverése jóval több annál, amennyi gesztust a szélsőjobbnak lehet tenni. A magát büszkén első antiszemitának hívó Horthynak való szoborállítás is az: rettenetesen rossz üzenet. Nem kell megkoszorúzni Károlyi Mihály szobrát, és lehet jobboldali szerzőket preferálni. Az sem gond, ha a konzervatívnak mondott kultúrát egy jobboldali kormány előnyben részesíti mondjuk a kortárs drámaművészettel szemben. De persze a szimbolikus politika sosem fontosabb a jó gazdaságpolitikánál és demokrácia állapotánál. Orbánnak érdemes megértenie: a szavazókat nem azért vesztette el, mert nem tett csodát, hanem azért, mert sokaktól elvette mindenét, és odaadta keveseknek, majd betont öntött erre a rendszerre.

Hozzáadom a könyvjelzőhözKüldd ide: DeliciousKüldd ide: DiggKüldd ide: FacebookKüldd ide: myspaceKüldd ide: twitter