Öt lakos is elkíséri őket
Gyalog mennek az Országházhoz a borsodi polgármesterek
Négy borsodi település polgármestere a megye öt lakosával kiegészülve azt tervezi, hogy február 6-án, Miskolcról gyalog indul el a február 13-án összeülő Országgyűlés épülete elé.
2012.02.02 16:53MTIAz egyhetes túrán részt vesz Alsógagy és Ricse szocialista, illetve Beret és Szikszó független településvezetője, két-két munkavállaló és munkanélküli, valamint egy védőnő. Az MSZP útján eljuttatott közleményükben hangsúlyozzák, akciójukkal három dolgot szeretnének elérni: "munkát, kenyeret, és a megélhetéshez elég bért". Úgy fogalmaznak, mostanra a reményükkel együtt, a türelmük is elfogyott, ezért személyesen akarják felhívni a parlamenti döntéshozók figyelmét a hétköznapok gondjaira. Mint írják, az "élet egyre keservesebb az egyszerű emberek számára", az őket körülvevő világ sokkal rosszabb, mint ahogy azt a televízióban bemutatják. "Fűteni, enni kéne, de nincs munka, nincs pénz" - fogalmaznak.
A polgármesterek megjegyzik, a kormánypárti képviselőket a választások óta nem látták, ezért abban bíznak, hogy a parlamentnél találkozhatnak velük és a véleményüket is meghallgatják.
A kezdeményezés elindítói levelükben másokat is csatlakozásra buzdítanak a 3-as főút vonalára tervezett gyalogtúrájukhoz, ugyanakkor azt hangsúlyozzák, hogy a szélsőségeseket, így például a Jobbik tagjait nem látják szívesen.
Nyakó István, az MSZP országgyűlési képviselője azt mondta: a szocialista párt örömmel vette az akció szervezőinek megkeresését és minden segítséget megad a résztvevőknek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:32 Amerikai különmegbízott: Putyin tartós békét szeretne
- 18:14 Szerb miniszterelnök-jelölt: Szerbia belefáradt a megosztottságba, párbeszédre van szükség
- 17:09 Magyarországon található az egyik leginnovatívabb IT kiválósági központ
- 16:12 Irán visszatérne a 2015-ös atomalkuhoz, de feltételekkel
- 15:05 100 éves a DEKRA - a globális sikerhez egyre nagyobb mértékben járul hozzá Magyarország
- 14:08 BRFK: két rendőr megsérült, több mint 60 ember ellen indult eljárás a hétfői demonstráció miatt
- 12:07 Csónakjának motorhibája buktatott le egy holland kábítószer-kereskedőt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06