Szólt a rádió

Bálnák a parton, avagy letiltás OK

Egy tömegjelenség margójára: eminens magyar írók egymás után tiltatják le műveiket a magyar rádióban.

2012.01.21 11:12Majoros Sándor
nyomtatásKinyomtatom
beszélj rólaFórumozok róla
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

A magyar írótársadalom legjava egymás után tiltatja le a műveit a Magyar Rádióban. Erről nekem a bálnák tömeges partravetődése jut eszembe. Egyszer csak fogják magukat és már kint is vannak a parton, mi pedig csodálkozhatunk, hogy ilyesmi egyáltalán megtörténhet. 

Ha velem ez a malőr megtörténne, mármint, hogy valamelyik művemet letiltanám a rádióban, kérném a tisztelt egybegyűlteket, hogy azonnali hatállyal helyeztessenek gyámság alá. Az én perspektívámból mindez az jelenteni: nem vagyok ura a cselekedeteimnek. Számomra ugyanis a műletiltás csak két ok miatt jöhet számításba: 1. a bőröm alatt is pénz van, 2. a műveim valamilyen merev, öntöttvas keménységű ideológiát szolgálnak.
 
Mint mindenki, aki az okoskodás mezejére helyezi a talpát, én is önmagamból indulok ki. Emlékszem egy olyan életperiódusomra – kb. 3 évig ültem itthon munka nélkül –, amikor az húzott ki kulimászból, hogy megtudtam: a rádióban felolvastak néhány írásomat és ezekért kb. 150 ezer forintot penget az Artisjus. Sajnos ez csak egyszeri, megismételhetetlen esemény volt, akár a szeplőtelen fogantatás, de utána még hosszú ideig hívogattam az Artisjus telefonszámát, hogy van-e valami a folyószámlámon. Egy fontos felfedezéssel viszont gazdagabb lettem: rájöttem arra, hogy bizonyos íróknak a rádió valóságos kincsesbánya. 

Ha engem ezzel a dologgal megkínáltak volna, mármint hogy havonta felolvasnak egy novellámat a magyar királyi rádióban minimum griffmadarat lehetett volna velem fogatni. Ez esetben most talán még kocsim is lenne, és nem okozna gondot egy kis budapesti lakás fenntartása sem, egyéb kényelmi szempontok beteljesüléséről nem is beszélve. Magyarán: én bezzeg nem engedhetném meg magamnak azt a luxust, hogy valahol letiltassak valamely művemet. Való igaz, hogy művem sincs olyan sok, hogy dúskálni lehetne közöttük, de abban is legalább ennyire biztos vagyok, hogy amit írtam, az egy önmagában zárt, onnét kisugárzó, világos és érthető jelentéstartalommal rendelkező szellemi termék. Következésképpen: ha valahol, valaki el- vagy felolvassa, csak azt találja meg benne, amit az írás kifejez, ez pedig nem illusztrál és nem is támogat meg semmilyen eszmét. Ha valamelyik novellámat például kipécézné magának a Magyar Ultraszélsőséges Rádió, még örülnék is, hogy végre normális tartalom került az asztalukra.


És ezzel el is érkeztem a második ponthoz, a szolgálat kérdéséhez. Tény, hogy az irodalom mindig szolgálat, és ez alatt az olvasó szolgálatát kell érteni, nem pedig azokét, akik az irodalmi munkásságunkat finanszírozzák. A meggyőződés más kérdés, de régen rossz, ha egy írónak meggyőződése van. Ami engem illet, előbb legyen becsípődéses idegzsábám, mint meggyőződésem, mert ha ebből a közelítésből írok, olyan merevvé válok, mint az a bizonyos öntöttvas lábos, ami tavasszal, az olvadáskor darabokban kerül elő a hó alól. 

A művek letiltása tipikus jele annak, hogy a szerzőjük meggyőződéssel hiszi: csak egy bizonyos ízlésvilág, tábor, politikai beállítottság számára lehet érdekes, a többieknek marad a cumi. A deriválás legvégén pedig az jön ki, hogy a műveit letiltó szerző egyértelmű, demonstratív módon bevallja, hogy eleddig nem irodalmat gyártott, hanem pamfletet, és aki ezt nem vette észre, tévúton járt. A tévút, mint választási lehetőség természetesen mindenki számára adott, de a másik alternatíva talán az olvasó szolgálata, éspedig feltétel nélküli szolgálata lenne. 

Mi írók sosem lehetünk annyira pökhendiek és nagyképűek, hogy megfeledkezzünk az olvasókról, akiknek – elvileg – írunk. Én például azt a luxust sem engedhetem meg magamnak, hogy akár csak egy olvasómról is lemondjak (van belőlük vagy öt) azért, mert emberileg valamivel nem értek egyet. Ha ilyen kételyem támad, azért vagyok író, hogy az irodalom eszközeivel kifejezzem a nemtetszésemet, mert az irodalom mindenkié, a letiltatás pedig egy régi, diktatórikus beidegződés és mint ilyen: magyar specialitás. Egyszerre irigylésre méltó és nevetséges.

Kapcsolódó írások:

Kiemelt hozzászólások:


vargat2012.01.21 11:56
Sajátos szerény álláspont a rádiós önletiltásOKról. Magukat teszik nevetségessé a rádióból önmagukat kiretusálók, akik így saját műveikről mondanak véleményt. Hogy szerzeményeik idomulnának az általuk vélelmezett környezethez és önmagukban így elégtelenek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.