Leváltanák a kisebbségi vezetőket
Roma romának farkasa Gyöngyöspatán
A cigány kisebbségi önkormányzat tagjainak lemondását, illetve a helyi cigányvajda közéleti visszavonulását követelte kedden Gyöngyöspatán helyi romák egy csoportja.
2012.01.10 19:12MTIA helyi művelődési házba összehívott fórumon Baranyi Tamás, a lemondást követelők képviselője kijelentette: a kisebbségi önkormányzat tagjai a gyöngyöspatai romák érdekei helyett csak a saját érdekeiket, s csak saját családjuk érdekeit képviselik.
A mintegy harminc roma részvételével megtartott tanácskozáson a szószóló azt állította, hogy az adományokból és segélycsomagokból kizárólag a kisebbségi önkormányzat vezetőinek családtagjai részesülnek, és az adományok nem jutnak el a rászoruló romákhoz. Szintén csak rokonok vehetnek részt a különböző közmunkaprogramokban - tette hozzá.
Ebben a helyzetben azt követelik, hogy testületileg mondjon le az ifj. Farkas János vezette cigány önkormányzat valamennyi tagja, illetve vonuljon vissza id. Farkas János, a helyi cigányvajda.
Baranyi Tamás azt állította, hogy támogatja a kezdeményezést a helyi önkormányzat vezetése is.
Ifj. Farkas János érdeklődésére azt mondta, hogy a község önkormányzatának jobbikos vezetése áll a történtek mögött, mert így akarják megosztani a gyöngyöspapatai cigányságot. A Juhász Oszkár (Jobbik) polgármester vezette önkormányzat ugyanis mereven elzárkózik attól, hogy együttműködjön a cigány kisebbségi önkormányzattal, és "díszcigányokat" kíván állítani a helyi roma közösség élére - mondta ifj. Farkas János.
Id. Farkas János rágalomnak nevezte a fórumon elhangzott vádakat.
Gyöngyöspata azt követően került a közfigyelem középpontjába, hogy az elmúlt év tavaszán etnikai jellegű feszültség alakult ki a településen. A megszaporodott bűncselekményekre hivatkozva járőrözni kezdett a községben a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:58 Fico - Az uniós vétójog eltörlése a közösség végét és háborús veszélyt is jelenthet
- 18:49 Romániában több mint ötszáz embert menekítettek ki a megáradt folyók útjából
- 16:42 Mexikói bevándorlót tartóztattak le Trump meggyilkolásával való fenyegetés miatt
- 14:39 Kína elítéli az Egyesült Államokban tanuló kínai diákok vízumának visszavonását
- 12:38 Nőtt a Szerencsejáték Zrt. árbevétele és nyeresége tavaly
- 10:37 Orbán Viktor: a brüsszeli tervek gazdaságilag lenulláznák Magyarországot
- 8:36 Prostitúcióra kényszerített két lányt egy javítóintézet igazgatója és az élettársa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06