Egységes szervezet alakul a korrupció ellen
Megszűnik az önálló katonai ügyészség
Polt Péter legfőbb ügyész bejelentette: az egységes ügyészi szervezetbe integrálódik a katonai ügyészség, hogy az ott felhalmozott tapasztalatok is segítsék a korrupció elleni küzdelmet.
2011.09.08 11:44MTIA katonai ügyészség 2012. január 1-jétől "a magyar ügyészség szerves részeként, attól nem elkülönülve" végzi tovább munkáját - mondta a legfőbb ügyész a 10. budapesti nemzetközi katonai büntetőjogi konferencián.
A katonai ügyészek jogállásukat megőrzik, regionális szervezetben működnek tovább, de a jövőben nemcsak katonai bűncselekmények felderítését, illetve vádképviseletét végzik katonák, rendőrök, büntetés-végrehajtási dolgozók, nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjainak esetében, hanem más ügyekben is eljárnak, központi irányításukat pedig a Központi Nyomozó Főügyészség látja majd el - fejtette ki Polt Péter.
Jelenleg a katonai ügyészség szervezetében van öt regionális katonai ügyészség, a budapesti, a debreceni, a kaposvári, a győri és a szegedi, továbbá a Katonai Fellebbviteli Ügyészség és a Katonai Főügyészség.
A konferencia megnyitóján a legfőbb ügyész beszélt arról, hogy egy rohanó társadalomban folytonos megújulásra van szükség, és ami tegnap még jó volt, az ma már nem biztos, hogy elegendő. Az elmúlt évtizedekben az egységes igazságszolgáltatás számos átszervezésen ment keresztül, de a különálló katonai ügyészi szervezet, tekintettel a fegyveres és rendvédelmi szervek fegyelmének, rendjének fontos szempontjára, eddig megmaradt. A katonai ügyészi szervezet különállásának jövő év eleji megszüntetésénél a korrupció elleni küzdelem hatékonyságának fokozása és az elkülönült katonai ügyészi szervezet problémája volt az elsődleges szempont.
A Katonai Főügyészség és a Magyar Katonai Jogi és Hadijogi Társaság által a Magyar Bíróképző Akadémián szervezett jubileumi konferencia címe Katonai bűnök szóban és írásban, két témája pedig a jelentési, igazmondási kötelezettség és az önvádra kötelezés tilalmának dilemmája, illetve a szólásszabadság és érdekvédelem a fegyveres erők, rendészeti testületek működésében.
A konferencia témáiról szólva Polt Péter kiemelte: fontos kérdés az emberi jogok védelme, illetve egy állam, szervezet hatékony irányítása közötti egyensúly, a helyes arányok kialakítása. A hierarchikus rendben működő szervezetek életében ez a kérdés gyakran, esetenként különösen élesen vetődhet fel. Mindenkor irányadó az 1950-es római emberi jogi egyezmény, illetve az adott állam jogrendje, például hogy a szólásszabadság csak a törvényben meghatározott esetekben korlátozható. Az egyes országokban kialakult eltérő szabályozások kölcsönös megismerése is hasznos lehet a problémák kezelésében.
Kapcsolódó írások:
- Feloszlathatják a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületet
- Sukoró-ügy: Gyurcsány szerint képtelen az ügyészség gyanúja
- Sukoró-ügy: nehéz napja volt Bajnai Gordonnak
- Le akarta fizetni Strauss-Kahnt a szobalány ügyvédje?
- Az ügyészséghez kerültek a Zagyva-ügy nyomozati anyagai
- Nincs őrizetben a vámospércsi őrsparancsnok
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
- 6:38 Feszül a helyzet: India rakétákat lőtt három pakisztáni légibázisra
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06