Az MSZP szerint "aggasztó fejlemények várhatók"
Oktatás: a megszorítások áldozata lesz?
Az MSZP elvárja, hogy az oktatás ne legyen "a kormány téves gazdaságpolitikájából következő megszorítások áldozata".
2011.09.05 17:18MTIA szocialista párt közleményében az olvasható: jelzésértékű, hogy az oktatási államtitkárság annak ellenére nem hozta nyilvánosságra a közoktatási törvény tervezetét, hogy a kormány elfogadta.
Kormányzati források szerint a kormány megtárgyalta és jóváhagyta a köznevelésről szóló törvény tervezetét, és azt a következő hét elején nyilvánosságra hozzák. Az MSZP szerint azonban sajtóhírek alapján ma már tudható, hogy a Hoffmann Rózsa vezette oktatási államtitkárság harmadik koncepcióját is "visszadobták", és a kormány kétnapos lovasberényi ülésén igyekszik újabb változatot összeállítani. (Egy hírportál hétfőn arról írt, hogy a hétfőn és kedden zajló kormányülésen ismét napirendre kerül a köznevelési törvény tervezete.)
A szocialisták közleménye szerint "aggasztó fejlemények várhatók", a kormány ugyanis rendszeresen felülírja az oktatási államtitkár terveit, a költségvetési kereteket rajta kívül álló erők határozzák meg, márpedig a kabinetnek döntenie kell arról, hogy "az idei költségvetésen ütött újabb 100 milliárd forintos lyukat hogyan foltozza be", és le kell fektetni a jövő évi költségvetés alapjait is.
Az MSZP szerint az eddig ismertté vált kormányzati elképzelések - a gimnáziumi férőhelyek csökkentése, a szakképzés időtartamának csökkentése, a pedagógusok óraszámának emelése és az elbocsátások - romba döntenék a magyar oktatási rendszert, ezért a kormány jobban tenné, ha abbahagyná a közoktatási tervezést, és folytatná azokat az oktatáspolitikai kezdeményezéseket, amelyeket a szocialisták elindítottak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
- 6:38 Feszül a helyzet: India rakétákat lőtt három pakisztáni légibázisra
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06