Ki a demográfiai problémák felelőse?
"Nem politikai pártoknak szülnek a nők"
A kormánypárt az MSZP közleményére reagálva közölte: a Fidesz tisztában van azzal, hogy komoly demográfiai problémákkal küzd Magyarország, ugyanakkor figyelmezteti a szocialista politikusokat, hogy nem a pártoknak szülnek a nők.
2011.07.20 19:14MTIA Fidesz-frakció közleménye szerint a Magyarországot sújtó demográfiai problémákért nem a polgári kormány tehető felelőssé, hanem sokkal inkább az előtte regnáló kormányzat és annak téves politikája.
A jelenlegi kormány már eddig is több olyan intézkedést hozott, amellyel gyermekvállalásra ösztönzi a családokat: családbaráttá tette az adórendszert, visszaállította a hároméves gyest, támogatja az anyák gyermeknevelői és munkahelyi szerepét - hívták fel a figyelmet.
Az MSZP a születésszámok növekedése érdekében arra szólította fel a kormányt, hogy fogadja el a szocialisták adótörvény-javaslatát, folytassa az előző kabinetek által kezdett óvodai és bölcsődei férőhelybővítést, adja vissza a rászoruló gyermekek étkezési alapjából elvett összeget, valamint hajtsa végre a 2005-ben elfogadott, a meddőséggel kapcsolatos problémák átfogó kezelésére vonatkozó országgyűlési határozat eddig meg nem valósult pontjait.
Komjáthi Imre, a szocialista párt választmányának tagja közleményével arra reagált, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az év első öt hónapjában csaknem 10 százalékkal kevesebb gyermek született, mint az előző esztendő hasonló időszakában, a halálozások száma pedig mintegy három százalékkal nőtt.
Kapcsolódó írások:
- A Fidesz szociálpolitikáját okolja a jobbikos győzelemért az MSZP
- Az MSZP vitára bocsátaná a kormány szakképzési koncepcióját
- Megint a korrupt szocikat szivatja a Fidesz
- Csörte Gyöngyöspatán: nem fenyegette a fideszes a jobbikost
- "A Jobbik Gyöngyöspatán legyőzte a Fideszt"
- Melyik a legnagyobb ellenzéki párt?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06