Ön szerint korrekt ez így?
Tényleg sokkoló összeget akasztott a biztosító egy koccanó autós nyakába
Egy vidéki egyetemista 600 ezres autójánál közel 300 ezer forintra emelte a kgfb-díjat a biztosító. Az ok: 63 ezer forintos sérülést okozott a fiatal lány.
2018.01.31 17:06ma.hu
A 22 éves egyetemista tavaly elindult volna Nissan Micrájával egy külvárosi parkolóból. Kiállás közben autója hátuljával nekikoccant a mögötte lévő Renault Mégane-nak, egyéves jogosítvánnyal a zsebében elmérte a manővert.
A biztosító 63 ezer forintot fizetett ki az ügy károsultjának - írta a Vezess. Ezek után a fiatal autós havi pár ezer forintos díjemelést várt maximum, ehhez képest sokkolta az év elején kézhez kapott díjértesítő.
Az új, éves biztosítási díja 292 ezer 455 forint lenne jelenlegi biztosítójánál, ez 195 ezer forintos emelést jelent a 63 ezres kárra.
Egy, az ügyben semleges biztosító szakértője szerint a díjemelést egyrészt a bónuszfokozat romlása idézi elő, másrészt a társaságok által alkalmazott pótdíj jellegű korrekciós szorzó, amely nagyon gyakori a magyar piacon. Egy A00-s (új) ügyfél esetében a díj egy kár miatt csak a bónusz visszasorolása miatt akár a háromszorosára emelkedhet, amit még a korrekciós szorzó is tovább növel.
Az érintett autós "biztosan biztosítót vált", erre évfordulónál mindenkinek lehetősége van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:55 Szijjártó Péter: három új földgáztalálatot ért el a Mol Pakisztánban
- 10:38 Új kormánya van Szerbiának
- 8:34 BKM: a hétvégén tisztítják az Erzsébet hidat
- 6:21 Átadták a MATE felújított Tudásközpontját Szarvason
- 18:39 A legrégebbi ismert meteorraj figyelhető meg jövő hét kedden
- 16:37 Szijjártó: az amerikai pénzügyminisztérium levette Rogánt a szankciós listáról
- 14:35 Emelkedik a galandféreg-fertőzések száma
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06