A legnépszerűbb az étkezési hozzájárulás
Semmilyen formában nem adna béren kívüli juttatást a cégek harmada
A cégek több mint harmada semmilyen formában nem adna béren kívüli juttatást dolgozóinak. Azok körében, akik kapnak, továbbra is az étkezési hozzájárulás a legnépszerűbb.
2009.08.20 15:35adozona.huA béren kívüli juttatások adóztatására vonatkozó kormányzati döntések jelentősen befolyásolják a vállalkozások által nyújtott juttatások tervezett mértékét.
Míg akár három hónappal korábban is a cégek mintegy 72 százaléka kívánta alkalmazni ezeket, addig a K&H kkv index legutóbbi, második negyedéves eredményei szerint az elkövetkezendő egy évben csupán 66 százalékuk kíván élni ezzel.
Jelentős eltérés mutatkozik azonban a béren kívüli juttatások mértékében a különböző méretű vállalkozások között. Míg az elkövetkezendő évben a mikrocégek csupán 62 százaléka tervez adni béren kívüli juttatást dolgozóinak, addig a kisvállalkozásoknak 70 százaléka, a középvállalatoknak pedig 78 százaléka fog nyújtani ilyen juttatásokat.
A béren kívüli juttatások közül egyértelműen az étkezési hozzájárulás a legnépszerűbb, a kutatásban megkérdezett vállalkozások közül minden második (47%) tervez nyújtani az elkövetkezendő egy évben.
Ezt követi a közlekedési hozzájárulás (34%), majd a nyugdíjpénztári hozzájárulás (22%), míg üdülési csekket csak minden ötödik vállalkozás (20%) adna dolgozóinak.
Olvassa el itt a további részeleteket!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06