Érzéketlen üzenet az iskolából
"Kedves Szülő, a gyerek koszos és büdös..."
Nemcsak meglepő, de kifejezetten érzéketlennek tűnő üzenetet kaptak a szülők egy olyan óvoda egyik nevelőjétől, ahol a gyerekek 30%-ának családja a szegénységi küszöb alatt él.
2013.11.25 13:22ma.hu
Több együttérzést és megértést követelnek a szülők egy meg nem nevezett tanártól, aki azzal vetette el a sulykot, hogy egy levelet küldött az osztályába járó gyerekek szüleinek, miszerint "néhányan" az óvodai előkészítőbe járó 3-4 éves gyerekek közül "büdösek és koszosak". A New York-i Buffalo körzetben lévő intézmény ovisai és kisiskolásai igaz, hogy nem a felső tízezerből kerülnek ki, sőt, 30%-uk hivatalosan is a szegénységi küszöb alatt él, ám épp ezért tartja több szülő is kifejezetten sértőnek az üzenetet, amit még a legkisebbek is úgy értelmeztek, hogy a tanító bácsi (ott az ovisokkal is tanítók foglalkoznak - a szerk.) büdösnek találja őket.
A tanár az üzenetben azt is megfogalmazta, hogy az ápolatlan külső miatt több gyerekkel szemben nehezére esik az érintés, ezzel viszont a szülők szerint a nem piszkos gyerekeknek is önkéntelenül az elutasítás példáját mutatja. "Azt tanítja a gyerekeknek, hogyan kell kirekeszteni a többieket" - panaszkodott a Kimberly Wells nevű anyuka. "Megtehette volna, hogy az érintett szülőket felhívja telefonon, vagy megbeszél egy találkozót az iskolában, ahol szemtől szemben mondja el [a problémát]" - tette hozzá a nő.
A pedagógus az igazgató engedélye nélkül küldte el a levelet, ám ennek ellenére egyelőre az óvoda nem tervezi megbüntetni őt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:39 A legrégebbi ismert meteorraj figyelhető meg jövő hét kedden
- 16:37 Szijjártó: az amerikai pénzügyminisztérium levette Rogánt a szankciós listáról
- 14:35 Emelkedik a galandféreg-fertőzések száma
- 12:33 Hazatért az utolsó macedón sérült a Honvédkórházból
- 10:31 Meteorológia: ez már az idei első nyári nap
- 8:30 MÁV: földre festett piktogramok kerülte a vasúti átjárókba
- 6:28 Budapest100 - Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06