Mezőgazdaság
Nébih: május 31-ig kell elkészíteni a 2020. évi élelmiszerlánc-felügyeleti díjbevallást
A járványhelyzetre tekintettel a vendéglátás, a közétkeztetés és a turisztika ágazatokban érintett cégek esetében szeptember 30-ra módosul a határidő.
2020.05.12 01:30MTIAz idén is május 31-ig kell benyújtani a 2020. évi élelmiszerlánc-felügyeleti díjbevallást az élelmiszerlánc szereplők többségének, azonban a járványhelyzetre tekintettel a vendéglátás, a közétkeztetés és a turisztika ágazatokban érintett cégek esetében szeptember 30-ra módosul a határidő - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A hivatal hétfői közleménye szerint már elérhető az élelmiszerlánc-felügyeleti díj elektronikus bevallási felülete a Nébih honlapjának Ügyfélprofil menüpontjában.
A meghatalmazások kezelésére és létrehozására szintén e menüpontban van lehetőség, ahol megtalálhatóak az előző évek során elkészült meghatalmazások is. Az idei évtől az önálló képviseleti joggal rendelkezők már meghatalmazás készítése nélkül is eljárhatnak cégük nevében - tették hozzá.
A Nébih javasolja, hogy az érintettek az ügyintézés első lépéseként ellenőrizzék a rendszerben elérhető céges és meghatalmazotti adatokat, és a bevallás benyújtását ne halasszák az utolsó pillanatra.
A díjbevallási folyamattal kapcsolatos segédlet a Nébih honlapján, a https://portal.nebih.gov.hu/felugyeleti-dij érhető el emellett a hatóság ügyfélszolgálata telefonon és emailben is áll az érdeklődők rendelkezésére - közölte a Nébih.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:17 Gyerekek rekedtek a felborult busz roncsai közé Dél-Karolinában
- 8:01 Lövöldözés tört ki a Floridai Állami Egyetemen
- 6:59 World Press Photo: palesztin fotós sebesült gázai kisfiút ábrázoló képe lett az Év Fotója
- 22:57 A Nemzetközi Büntetőbíróság magyarázatot vár Netanjahu letartóztatásának elmulasztása miatt
- 20:56 Ferenc pápa választást sürgetett a félelemmel és igazságtalansággal teli világban
- 18:32 Kora nyárias időjárás várható a húsvéti hosszú hétvégén
- 16:31 Zöld Magyarország: 50 millió facsemete évente
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06