KSH
152 ezerrel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban
A múlt év negyedik negyedévében a foglalkoztatottak száma 4 millió 411 ezer volt, 3,6 százalékkal (152 ezerrel) több, mint egy évvel korábban.
2017.01.30 10:17MTIA 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 2,7 százalékponttal 67,5 százalékra emelkedett - közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A KSH jelentése szerint 2016 egészében 2,6 százalékponttal 66,5 százalékosra emelkedett a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája az előző évivel összehasonlítva. A foglalkoztatottak létszáma tavaly átlagosan 4 millió 352 ezer volt, 141 ezerrel több a 2015-ösnél.
A negyedik negyedévben a foglalkoztatottak számának 3,6 százalékos éves összevetésű növekedésénél jobban, 4,3 százalékkal nőtt az elsődleges munkaerőpiacon munkát találók száma, mert a magukat közfoglalkoztatottnak vallók és a külföldi telephelyen dolgozók száma csökkent.
A 15-74 évesek foglalkoztatottak számának 152 ezres növekedése a fele-fele arányban (76-76 ezer) táplálkozott a munkanélküliek számának csökkenéséből és a munkaerőpiacon frissen megjelenőkből. A foglalkoztatási ráta alakulásában közrejátszott, hogy a 15-64 éves népesség lélekszáma 50 ezerrel kevesebb volt a tavalyi negyedik negyedévben, mint egy évvel azelőtt.
Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú 25-54 évesek foglalkoztatási rátája 1,8 százalékponttal, 82,9 százalékra emelkedett, az idősebb, 55-64 éveseké 4,4 százalékponttal 51,1 százalékosra nőtt. A 15-24 évesek foglalkoztatási arány 2,4 százalékponttal, 29,2 százalék.
A 20-64 éves korcsoportban - amelyre az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki - a foglalkoztatási ráta 2,9 százalékponttal, 72,6 százalékosra nőtt, a férfiaknál 79,7, a nőknél 65,7 százalékos volt a 2016 negyedik negyedévi ráta.
A 15-64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 3,0 százalékkal emelkedett, foglalkoztatási rátájuk 2,6 százalékponttal, 73,9 százalékra nőtt, a nőknél 3,7 százalékos létszámnövekedés eredményeként 2,8 százalékponttal, 61,2 százalékra javul az arány.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:35 Erős földrengés rázta meg San Diegót és Dél-Kaliforniát
- 18:00 Az Alaptörvény tizenötödik módosítása ellen szerveztek újabb budapesti tiltakozó akciót
- 16:44 Elfogadta az Alaptörvény tizenötödik módosítását az Országgyűlés
- 14:54 Az 50 kg alatti kínaiakat arra kérik, maradjanak otthon, nehogy elfújja őket a szél
- 12:30 Ferenc pápa megjelent a Szent Péter téren a virágvasárnapi mise végén
- 10:28 A keresztény hit védelmét ígérte az Egyesült Államokban Donald Trump
- 9:40 Hajnalra sikerült megfékezni a rákosrendezői tüzet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06