Csillagászat
NASA-bejelentés: 7 Föld-szerű bolygót találtak egy közeli naprendszerben
Ennyi Föld-méretű bolygót még sehol sem találtak eddig.
2017.02.22 19:45ma.hu
Fontos bejelentést harangozott be az amerikai űrhivatal szerda délutánra, és valóban izgalmas dolgot találtak, bár az már előre feltételezhető volt, hogy exobolygókról lesz szó. A csillagászok ugyanis Földhöz hasonló bolygót találtak a TRAPPIST-1 nevű vörös csillag körül.
A kutatók szerda - helyi idő szerint délutáni - bejelentése szerint a tőlünk nagyjából 39 fényévnyire lévő naprendszerben legalább hét, a Földhöz nagyjából hasonló méretű bolygót lát keringeni a Spitzer űrtávcső a TRAPPIST-1 hideg törpecsillag körül. Persze, hét bolygós rendszerekre már korábban is bukkantak, de hogy mind Föld-méretű bolygó legyen, na ilyet még nem találtak.
A tudósok feltételezése szerint mind a hét bolygónál van esély a folyékony víz jelenlétére. A hétből három bolygó van a lakhatósági zónában, ami azt jelenti, hogy ezek felszínén akár élet is lehet.
A tudósok ezt követően a létfontosságú gázok, többek között oxigén valamint a metán nyomai után kutatnak. Sőt, a James Webb űrtávcsövet is bevetik, hátha talál a légkörben l ózonmolekulákat is!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:35 Erős földrengés rázta meg San Diegót és Dél-Kaliforniát
- 18:00 Az Alaptörvény tizenötödik módosítása ellen szerveztek újabb budapesti tiltakozó akciót
- 16:44 Elfogadta az Alaptörvény tizenötödik módosítását az Országgyűlés
- 14:54 Az 50 kg alatti kínaiakat arra kérik, maradjanak otthon, nehogy elfújja őket a szél
- 12:30 Ferenc pápa megjelent a Szent Péter téren a virágvasárnapi mise végén
- 10:28 A keresztény hit védelmét ígérte az Egyesült Államokban Donald Trump
- 9:40 Hajnalra sikerült megfékezni a rákosrendezői tüzet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06