A hal nem csak vízi állat: fatörzsben élő fajt találtak

Amerikai és angol tudósok halaknál egyedülálló viselkedést fedeztek föl. A Nyugat-Atlanti-óceán peremén élő apró halfaj életét a víz helyett akár hónapokig is a mangroveerdőkben tölti.
_{2007.11.09 11:35, Forrás: National Geographic}

A kutatók Belize-ben és Floridában jártak, ahol azt vizsgálták, hogyan éli túl az ikrázó fogaspontyok közé tartozó Rivulus marmoratus nevű hal a mocsaras élőhelyét sújtó gyakori szárazságot. Az egyik tudós véletlenül belerúgott egy fatörzsbe, amely kettétört - és ott lapultak benne a halak, mesélte a csapat vezetője, Scott Taylor, a veszélyeztetett floridai területekkel foglalkozó program munkatársa.

Az Amerikában őshonos Rivulus marmoratus mindössze öt centiméter hosszú. A halat már régóta tanulmányozzák számos egyedülálló tulajdonsága miatt. Ez a faj például az egyetlen ismert gerinces, amely képes természetes körülmények között az önmegtermékenyítésre. Egyes populációkban hermafroditává válik, egyszerre fejlődnek ki a hím- és a női ivarszervei, így képes saját magát klónozni.

A hal akár 66 napot is kibír víz nélkül, és egyike azon kevés halfajnak, amely egész életét a mangrovemocsarakban tölti. A halak zöme a vízállástól függően vándorol be vagy ki az ilyen területeken.

Taylor és csoportja már korábban fölfedezte, hogy amikor a kis tavacskák kiszáradnak, az R. marmoratus rákok ásta üregekbe húzódik. Rendkívüli szárazságok idején azonban még ezek a lyukak is eltűnnek.

"Néha a tavacskákban igen sok hal zsúfolódik össze, és ezeknek a tócsáknak a kiszáradásakor valahova menniük kell" - mondta Taylor. - "Megtaláltuk már őket fatörzsek és nedves levélkupacok alatt, kókuszdiók belsejében, sőt sörös dobozokban is."

De még a kutatókat is rendkívül meglepte, amikor a famaradványok belsejében akadtak rá az összezsúfolódott halakra. Ezekbe az elhalt fákba a mangroveerdőkben rendkívül hamar üregeket vájnak a termeszek, illetve a farontó bogarak. Ezek az üregek pedig újabb lehetőséget kínálnak a szívós halaknak a túlélésre.

Extrém extremofil

A szélsőséges körülmények között élő fajokat extremofil élőlényeknek nevezzük. A R. marmoratus még ezek között is különlegességnek számít.

Patricia Wright, az ontariói Guelph Egyetem biológusa már régóta csodálattal adózik az állat extremofil természetének, ezért laboratóriumi kísérletekben vizsgálta túlélését szélsőséges körülmények között. A hosszú levegőn tartózkodáson kívül a hal könnyedén megbirkózott a szélsőséges vízhőmérséklettel, pH-val, sótartalommal, oxigénszinttel, sőt a különféle szennyező anyagokkal is.

A hal sokáig képes levegőn életben maradni megváltoztatott anyagcsere-állapot nélkül (ahogy például a tüdőshalak teszik). Ilyenkor a bőrükön át lélegeznek egészen addig, amíg nyirkos környezetben maradhatnak.

Megoldatlan rejtélyek

A fatörzsben összezsúfolódás sok kérdést felvet, hívta föl a figyelmet Taylor. Egyik ilyen, hogy a R. marmoratus egyedei normális körülmények között nem szeretik egymás közelségét. Akváriumban és a természetben is rendkívül agresszívek egymással szemben, mégis nagyszámban gyűlnek össze egy fatörzs belsejében, és ilyenkor nem támadják meg egymást. Ennek oka ismeretlen.

Taylor szerint a fatörzs esetleg más célokat is szolgál, például közlekedési eszköz viharok és áradások idején. Erre azonban nincs még semmilyen bizonyíték.

A furcsa viselkedések tárházát felvonultató hal még mindig sok meglepetést tartogathat, és kutatása igazi kihívást jelent a szakemberek számára.

cikk nyomtatása

Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Csikóhal, mint potencianövelő??? Az álmatlanság a halakat is kínozza Víz alatt halásznak a jegesmedvék? Furcsa eszköz a halak megmentésére: pisztrángot nemző lazacok