
Ön tudta, hogy olvasás során szemünk nem egyenletesen balról jobbra halad?
A Southamptom Egyetem kognitív pszichológusa, Simon Liversedge kutatócsoportja egy kifinomult eszköz segítségével azt figyelte meg, hogy az emberek a betűket nézik a szavakban és átlagosan két betű távolságban lévő részekből kombinálják össze azokat.
2007.09.12 18:00, Forrás: medipress.hu
"Az eredmények felhasználásával jobb metodikát lehet kidolgozni a gyerekek olvasás oktatásához, és kezelhetőek válhatnak az olyan olvasási rendellenességek, mint például a diszlexia" - mondta Liversedge, aki az Angol Szövetség a Tudomány Fejlődéséért konferenciáján mutatta be munkáját.
"Azt próbálom megérteni, mi az összefüggés az írott emberi szöveget feldolgozó pszichológiai folyamatok és az olvasás közben megfigyelhető szemmozgások között." - mondta a szakember egy telefonos interjú során. "A kutatók több mint negyven éve tanulmányozzák az olvasás közbeni szemmozgásokat, eddig úgy gondolták, hogy az emberek a két szemükkel ugyanazt a betűt nézik" - mondta Liversedge.
Ennek tanulmányozására Liversedge és kollégái azt mérték, hogy az önkénteseknél olvasás közben hogyan tükröződik vissza szemből az alacsony hullámhosszú infravörös fénysugár. Ez lehetővé tette a kutatók számára, hogy pontosan meghatározzák, hol rögzül a szem olvasás közben. Utána azt vizsgálták, miért nem jelentkezik kettős látás, amikor kiragadunk egy betűt, és azt találták, hogy az agy illeszti össze a két különböző szemből jövő képet.
"Korábban mindig azt feltételezték, hogy a két szem tökéletes harmóniában mozog, és csak egyszer áll meg amikor ránézünk egy szóra. Ennek az elképzelésnek az volt ennek az alapja, hogy a kutatók mindig csak az egyik szem mozgását figyelték, feltételezve, hogy a másiké is azonos." - magyarázta a szakember.
Az eredmények sok új információval szolgáltak a szemmozgások tökéletes megértéséhez, és sokkal színesebbé tették a nyelvek megértéséről alkotott képet, amely egy nap hasznos lehet az olvasási problémákkal küzdők számára, tette hozzá Liversedge. "Hogy tökéletesen megértsük mi a nehezen olvasóknál a probléma gyökere, tisztában kell lennünk azzal, hogyan működik a nyelvértés az egészségeseknél" - mondta el.
![]() | ![]() |
Kapcsolódó írások:
Dohányzással szemünk épsége ellen
Szemünk világa
Őrizzük a szemünket!
Hogyan károsítja a számítógép szemünket?
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06