Abszolút hallása van? Lehet, hogy örökölte

A tökéletes vagy abszolút hallás nem azt jelenti, hogy ki tudjuk énekelni a magas C-t vagy bármelyik másik hangot. Az abszolút hallás nem az előadásról szól, hanem arról, hogy referenciahang nélkül is képesek vagyunk beazonosítani a zenei hangokat.
2007.08.30 14:37, Forrás: medipress.hu

Az abszolút hallás egy ritka képesség, ami "a legtöbb ember ismeretkörén kívül esik" - állítja Jane Gitschier, PhD, a san franciscói Kalifornia Egyetemről. Gitschier és kollégái egy tökéletes hallástesztet raktak fel honlapjukra (http://perfectpitch.ucsf.edu), melyen bárki részt vehetett. A felmérésben résztvevőknek számítógépük segítségével hetvenkét hangot kellett lejátszaniuk, amit aztán mindössze egy másodperc után megpróbáltak felismerni. Eredményeiket bemutató tanulmányuk a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóirat online változatában jelenik meg.

A felmérés három éve alatt (2002 júliusától 2005 júliusáig) 2,213 személy vett részt a teszten, akik negyvennégy százaléka beleesett a tökéletes hallással rendelkezők kategóriájába. Ez az arány elég magasnak tűnhet ahhoz képest, hogy egy ritka képességről van szó. Úgy tűnik, hogy az abszolút hallással rendelkezők nagy számban látogatták a weboldalt. A legtöbb résztvevő minimum hat év zenei képzésen volt túl.

Az adatok szerint az emberek vagy rendelkeznek abszolút hallással vagy nem, a kettő között pedig van egy kisebb csoport. Az eredmények arra engednek következtetni, hogy ezt a képességet egy vagy néhány gén befolyásolja. Azt további kutatásokkal szeretnék feltárni, hogy pontosan mely génekről van szó. A tanulmányból az is kiderül, hogy a kor előre haladtával az abszolút hallás fokozatosan csökkenhet.

Ugyanakkor a tökéletes hallással rendelkező fiatalok nem feltétlenül remekeltek a hangteszten. Például a tökéletes hallású résztvevők csak az esetek ötvenkét százalékában ismerték fel jól a gisz hangot. A kutatók szerint nagy valószínűséggel az A hanggal keverték össze (ami a következő hang a skálán), mivel zenészként az utóbbihoz vannak hozzászokva, ezt használják a hangoláshoz. Gitschier és kollégái ahhoz a képességhez hasonlítják az abszolút hallást, amikor valaki képes a színek közti finom árnyalatokat megkülönböztetni, például a citromos fagylalt és a napraforgó sárga színe közti eltérést.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!
Belépés és regisztráció
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.