Üstökös tüntette el Észak-Amerika első emberi kultúráját?

Könnyen lehet, hogy Észak-Amerika első emberi kultúrájának egy hatalmas üstökös becsapódása vetett véget - Legalábbis erre a megállapításra jutott a kaliforniai egyetem egyik professzora, aki a 13 ezer évvel ezelőtt hirtelen eltűnt Clovis-kultúra nyomába eredt.
2007.05.26 09:00, Forrás: National Geographic

Új-Mexikó, Egyesült Államok, 1932: Edgar Billings Howard, a philadelphia-i Academy of Natural Sciences professzora Clovis városának közelében fantasztikus leletre bukkan. A radiokarbonos vizsgálat közel 13 ezer évesre becsüli azt a dárdahegyet, amely igen kifinomult módszerekkel lett megmunkálva, és amely egy viszonylag fejlett kultúra nyomaira utalt.

Úgy tűnt, rátaláltak Észak-Amerika első lakóinak nyomaira. A régészek és a geológusok azóta szinte egyöntetűen elfogadták, hogy a Clovis-kultúra valóban Észak-Amerika első emberi kultúrája lehetett, noha az elméletet az utóbbi időben több kihívás is érte. Akár első, akár második kultúrája volt a Clovis a kontinensnek, két dolog biztosnak tűnik: egyrészt a Clovis-emberek nagyon értettek az eszközkészítéshez, másrészt eddig rejtélyes okokból kifolyólag, körülbelül 13 ezer évvel ezelőtt kultúrájuk hirtelen teljesen eltűnt.

Nincs kráter, de volt jégtakaró
James Kennett, a Kaliforniai Egyetem geológusprofesszora ez utóbbi kérdésnek próbált meg utánajárni a National Geographic News beszámolója szerint. Az Amerikai Geofizikusok Társaságának (American Geophysical Union) éves találkozóján Kennett kifejtette: a Clovis-kultúra minden valószínűség szerint egy hatalmas üstökös becsapódásának köszönhetően tűnt el. Kennett és csapata Észak-Amerika 22 pontján vettek földtani mintát, amelyekből egyértelmű következtetést vontak le. "A különféle minták változó mértékben ugyan, de szinte kivétel nélkül tartalmaznak olyan rétegeket és kémiai vegyületeket, amelyek csakis földön kívüli körülmények között találhatóak meg ilyen koncentrátumban" - nyilatkozta a geológus a National Geographic News-nak.

A hélium, az irídium és a gyémántrészecskék mind arra utalnak, hogy Észak-Amerika területére egykoron földön kívülről érkezett tárgy csapódhatott be. A becsapódás helye ugyan nem maradt meg, de Kennett teóriája szerint ennek elsősorban az a vastagabb jégtakaró az oka, amely akkoriban Észak-Amerika északi részét befedte. "Ma azért nem találunk mélyebb krátert sehol sem, mivel a jégtakaró megvédte a földfelszínt a becsapódástól" - állítja Kennett.

Az sem elképzelhetetlen, hogy az üstökös légkörünkbe érve darabjaira hullott, így nem egyben, hanem kisebb részekben ért földet. A becsapódás helye egyébként az üledékrétegekben található vegyületek arányából valószínűsíthető: az amerikai geológus a Nagy Tavak környékén jóval nagyobb mennyiségben talált irídiumot és héliumot a mintákban, mint Észak-Amerika déli és nyugati részén. 13 ezer évvel ezelőtt nagyjából ez volt az a vonal, ameddig a jégtakaró vastagon beterítette a szárazföldet, így Kennett teóriája elvileg megállhatja a helyét.

A becsapódás következménye
Az üstökös becsapódása igen drasztikus következményekkel járt. A kutatócsoport szerint elsősorban ennek az üstökösnek köszönhető, hogy Észak-Amerikában jelentősen megváltoztak a klimatikus viszonyok. Ez utóbbi feltételezéssel már korábban is éltek a tudósok, amikor a Clovis-kultúra eltűnését próbálták megmagyarázni, ám a klímaváltozás okát eddig nem igen tudták magyarázni. Kennett szerint az üstökös becsapódásának köszönhetően, a jégtakaró megolvadásával jelentős mennyiségű hideg víz került az Atlanti-óceánba. Ez a jéghideg, friss víz teljesen felborította az Észak-Amerika klimatikus viszonyaiért is felelős tengeráramlatokat, aminek köszönhetően a meleget szállító áramlatok megszűntek Észak-Amerika partjainál.

A hirtelen megváltozott életkörülményekhez aztán a Clovis-kultúra tagjai nem igazán tudtak alkalmazkodni, így hozzávetőleg 13 ezer évvel ezelőtt, az üstökös becsapódását követően nem sokkal, teljesen eltűntek Észak-Amerikából. Az elméletet elvileg alátámasztja, hogy ezzel szinte egy időben Észak-Amerika megafaunája, azaz hatalmas ősállatai is hirtelen kihaltak. Bár korábban úgy vélték, hogy a megafauna eltűnéséért elsősorban a Clovis-kultúra vadászai felelhetnek, a mostani kutatás cáfolja ezt a feltételezést.

Persze kétkedők az üstökös becsapódását és hatását illetően azért akadnak: David Meltzer, a Dallas Egyetem professzor a National Geographic News-nak elmondta: meglátása szerint a becsapódás-elmélet egyelőre messze nem bizonyított. A becsapódás ténye mellett, amelynek igazsága azért továbbra is bizonytalannak tűnik Meltzer szemében, a becsapódás hatása is bonyolultabb lehetett a leírtaknál. Az egyik legfőbb kifogása, hogy a megafauna azért nem olyan hirtelenséggel tűnt el Észak-Amerikából, mint ahogy azt a kutatócsoport állítja. Sok mamutfaj már jóval a feltételezett becsapódás előtt kihalt, mások pedig csak jóval azt követően.


print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Képekben - üstökös anyagmintája érkezett a Földre Röntgenképek a Deep Impact és az üstökös találkozásáról Célpont a Tempel 1 üstökös! Startol a NASA üstökös-romboló szondája Öngyilkos szonda indul egy üstökös felé Szabad szemmel is látható üstökös közeleg Üstökös csapódott Dél-Németországba Váratlan meglepetést okoztak az üstökösfotók Fényes üstökös a Nap mellett Üstökösvadászok, riadó!

Belépés és regisztráció
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.