2036-ban aszteroida csapódhat a Földbe?

Talán már csak egy-két évtized, és az Aphószisz aszteroida becsapódhat Földünkbe.
2007.02.22 12:10, Forrás: ma.hu

Az előrejelzések szerint reális az esélye, hogy a veszélyes kisbolygó 2036. április 13-án ütközik bolygónkkal. A 300 méter átmérőjű aszterodia becsapódása katasztrofális következményekkel járna, ezért a csillagászok nemzetközi összefogást sürgetnek az ügyben.

A vizsgálatokat nehezíti, hogy olyan kisbolygóról van szó, amelyről a tudósok egyelőre keveset tudnak. A csillagászok egyelőre még csak az 1 km körüli nagyságú, tehát az Aphószisznál nagyobb méretű aszteroidákat térképezték fel, amelyek esetlegesen keresztezhetik bolygónk pályáját. További probléma, hogy az Aphószisz olyan kategóriába tartozik, amelyben a 300 méter feletti, de egy kilométer alatti objektumok vannak jelen - ezeknek száma pedig csaknem 50 ezer!

Az aszteroida becsapódása olyan mértékű szökőárral járna, amely Amerika nyugati partjait teljesen letarolná.

Esélyt adhat azonban a tragédia elkerülésére, hogy az objektum pontos pályája jelentősen változhat még az elkövetkező 30 évben, ami azt jelenti, hogy lehetséges, nem is lesz szükség emberi beavatkozásra.

Egy nemzetközi figyelőrendszer kidolgozása azonban, amely felmérné és értékelné a Földet fenyegető űrobjemktumokat, mindenképp szükségesnek látszik.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Egy aszteroida suhan el a Föld mellett július 3-án Rendkívüli közelségben aszteroida száguldott el a Föld mellett Aszteroida közeledik? Félni lehet, megijedni nem kell!

Belépés és regisztráció
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.