Pusztitó tűzvihar - Drezda bombázása és elpusztítása

1945. február 14-15-én a nyugati szövetségesek gyújtóbombás támadást indítottak az addig viszonylag megkímélt Drezda ellen.
_{2005.02.13 08:30}

A város porig égett, a halottak száma elérte a későbbi hirosimai támadásban azonnal életüket vesztők 80 ezres számát. A fő célpont, a város vasúthálózata három nap múlva szinte száz százalékos kapacitással működött.

1945. február 14-én és 15-én a brit Királyi Légierő és az Egyesült Államok Hadseregének Légiereje (ma az Egyesült Államok Légiereje) kevesebb, mint három hónappal a második világháború május 8-i befejezése előtt gyújtóbombás szőnyegbombázást intézett Drezda városa ellen.

Előzmények

Néhány évvel a repülők katonai alkalmazásában óriási fejlődést eredményező első világháború után Giulio Douchet olasz repülőtiszt előállt a légiháború elméletével. A tábornok úgy gondolta, hogy a jövő az égen vívott háborúké. Szerinte a repülőerők fejlődése lehetővé teszi majd, hogy az ellenséget előbb az égen legyőzve, majd a légiflottákkal az ipari, politikai, közlekedési központjaira és szárazföldi erejére mérve csapásokat, teljesen térdre kényszerítsük. A szárazföldi erők szerepe csupán arra korlátozódik - vélte akkor -, hogy a repülők által elért sikerek nyomán megszállják az ellenség területét.

A repülők lehetőségeit természetesen mások is felismerték. A britek az első világégés után meg is kezdték a stratégiai bombázóerők feljesztését. Az alkalmazásra kidolgozott katonai doktrína (alapelv) szerint a hadászati légierő feladata a normális élet olyan mértékű megzavarása, hogy az ellenségeskedés folytatása elviselhetetlennek tűnjön az ellenség számára.

A második világháború közepére főleg az angolszász légierőkben volt sok híve a bombázók hadászati célú alkalmazásának. Az elképzelés szerint a hatalmas bombázók sikerrel vethetők be a háború végső kimenetelét befolyásoló feladattal. Főleg az ellenség hátországában fekvő ipari és közlekedési központok elleni támadásokat hajtottak végre, melyeknek célja az volt, hogy a termelés és utánpótlás akadályozásával segítsék elő a háború mielőbbi befejezését.

A támadás és okai

A támadás okaként sok minden szerepel a Coventry brit város elleni négy évvel korábbi szőnyegbombázás miatti bosszútól az angolszász légierő szovjetek feletti fölényének demonstrálásáig - olvasható a wikipedia.org internetes enciklopédiában. Az egyik ilyen szerint a brit légi vezérkar vezetője javasolta, hogy intézzenek minden korábbinál pusztítóbb támadást egy addig viszonylag megkímélt német város ellen, ezzel is gyorsítandó a háború befejeződését. A korabeli hivatalos magyarázat szerint a nyugati és keleti fronton való előnyomulást egyaránt elősegítő támadások végrehajtására utasították a stratégiai légierőt. Erre dolgozták ki a Mennydörgés hadműveletet.

Célja: olyan csapást mérni a német erőkre, amely megakadályozza azok hátországban való újjászervezését, egyben elzárja az ellenség visszavonulási útjait - és persze elősegíti a háború mielőbbi befejezését. Drezda fontos ipari körzetként és közlekedési csomópontként, illetve az újjászervezendő erők feltételezett összevonási körzeteként került célkeresztbe (Berlin, Lipcse és Kemnitz mellett). A feladatot - aminek végrehajtását a parancs szerint máris meg kellett kezdeni, amint az időjárási viszonyok lehetővé teszik - Arthur "Bombázó" Harris brit tábornok kapta, aki a szőnyegbombázás megrögzött hívének számított.

Az első támadással február 13-án kellett volna megindulnia a város elleni akciónak, de az Európa feletti rossz időjárás ezt megakadályozta. Így a britek kezdték az akciót 14-én éjjel 796 Lancaster és 9 Mosquito bombázó részvételével, két hullámban. Az első hullám támadásának idején még volt némi felhőzet a város felett, ami erősen mérsékelte a bombavetés eredményességét. A második hullám érkezésének idejére az idő kitisztult, így nagy mértékben nőtt a pusztítás mértéke. Ebben a támadásban 1,478 tonna nagy erejű bombát és 1,182 tonna gyújtóbombát dobtak a városra. A következő napon 311 amerikai B-17-es ("Repülő erőd") bombázó összesen 771 tonna robbanószert szórt a településre. A támadásokkal egy időben vadászgépekkel csapást mértek a ki- és bevezető utakra is, hogy ezzel is növeljék a káoszt.

Következmények

A gyújtóbombák hatalmas, több ezer négyzetkilométer kiterjedésű, hatalmas hőfokon égő olthatatlan tűzvihart keltettek a városban. A taktika a városok elleni gyújtóbombás támadásoknál ismert eljárásnak megfelelően az volt, hogy először rombolóbombákkal igyekeztek minél nagyobb kárt okozni az épületekben, utat törve ezzel a gyújtóbombáknak. Azok tehát már az épületeken belül robbantak, így volt, ami táplálja az általuk okozott tűzet.

Becslések szerint a keleti front elől menekülőkkel együtt 1,2 millió ember lehetett az akkor 630 ezer lakosú városban - amiről a szövetségesek is tudtak. A legóvatosabb becslések szerint 40-50 ezren vesztették életüket a támadásban. A németek akkor negyedmillió halottról számoltak be. Az igazság valahol a két véglet között van, s mára elfogadott, hogy legalább annyian vesztek oda, mint ahányan a Hirosima elleni támadásban a robbanás után azonnal (körülbelül 80 ezer ember) életüket vesztették.

A korabeli és későbbi elemzések sem egyértelműek a stratégiai légierő alkalmazásának értékelését illetően. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy általában nagyobbra becsülték az okozott kárt a valóságosnál, és így tévedtek a helyreállítási munkálatokhoz szükséges időt illetően is. Míg a valóságban egy-két hét alatt újraindult a munka a futószalagok mellett, addig a nyugati szövetségesek általában három-négy hétig kis túlzással még felderítő repülésekkel sem zavarták a termelést. A valósághoz az is hozzátartozik, hogy a szőnyegbombázást az indokolta: a kor színvonalán nem tudták kellő hatékonysággal eltalálni a kisebb célpontokat, ezért inkább pusztító bombaszőnyeget terítettek egész környezetére. Drezda esete pedig árulkodó ennek a taktikának az eredményességét illetően: a fő célpontnak jelölt vasútvonalak már három nap múlva közel teljes kapacitáson működtek.

cikk nyomtatása

Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

65 éve robbant ki a II. világháború