
A patkányok nyelvismerete
Bár az emberek nagy része iszonyodik ezektől a kis szőrös állatkáktól, egy dolog immár vitathatatlan: a patkányok hasonló nyelvfelismerési képességekkel rendelkeznek, mint az újszülött csecsemők.
2007.01.09 22:24
Egy spanyol tudósok által vezetett vizsgálat fényt derített arra, hogy a patkányok különbséget tudnak tenni a különféle emberi nyelvek között. Legalábbis a japán és a holland között biztosan, ugyanis ezeket a nyelveket választották kísérletük lefolytatásához a kutatás vezetői.
A választás amúgy nem véletlen: hasonló vizsgálatok során is ezt a két nyelvet használták, mivel azok ritmusa, struktúrája és hangzása nagyban eltérő. A kísérletben az állatokat három csoportra osztották: az elsőben az állatok egy-egy japán illetve holland beszédét hallgatták, a másodikban több személy beszélt hozzájuk ezeken a nyelveken, a harmadikban pedig visszafelé játszottak nekik japán és holland szövegeket.
Az eredmények azt mutatják, hogy patkányok csak akkor képesek különbséget tenni a két nyelv között, ha azt ugyanattól az embertől hallják. Nem képesek továbbá felismerni a nyelvet, ha azt visszafelé játsszák.
Tehát hasonló problémákkal küzdenek, mint az újszülött csecsemők. Eddigi ismereteink szerint ilyen nyelvfelismerési képességgel csak egyes majomfajták rendelkeznek, bár azoknak akkor sem okoz gondot a nyelv felismerése, ha azt más-más embertől hallják.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!


