null

Terjed az elektronikus adóbevallás

Az internetről letölthető adóbevallások száma ebben az évben elérte a 600 ezret, a társasági internetes adóbevallás megközelítette az 50 százalékot.
2002.06.19 12:51, Forrás: MTI

Az informatikai bizottság meghallgatta Király László Györgynek, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnökének tájékoztatóját az elektronikus adóbevallás helyzetéről és jövőjéről.
Király László György elmondta, internetes ügyfélszolgálatukat 2001-ben 2800-an, az idén pedig az első negyedévben már 2300-an keresték fel.

Az internetről letölthető adóbevallások száma ebben az évben elérte a 600 ezret, a kettős könyvvitelt folytató vállalkozások társasági internetes adóbevallása megközelítette az 50 százalékot. Az APEH elnöke elmondta: jóllehet a folyamat majdnem teljesen az interneten keresztül történik, még nem teljes az elektronikus adóbevallás technikája; a folyamat végén az adózóknak ki kell nyomtatniuk egy nyugtát, azt alá kell írniuk, majd postán be kell küldeniük a hivatalnak.

Király László György kifejtette: az adóhivatal azt szeretné elérni, hogy az év végéig 8-10 ezer adózó áfabevallását tudja fogadni interneten keresztül. Elmondta, ha ez megvalósul, akkor az áfa összegének 75-80 százalékát elektronikus úton vallják be az adózók.

Az elnök elmondta, hogy az APEH már dolgozik azon a rendszeren, amely az interneten érkező elektronikus aláírással érkező bevallásokat fogadja majd.
Hozzátette: az elképzelések szerint a Pest Megyei és a Fővárosi Kiemelt Adózók Igazgatóságához tartozó nagy adózók számára 2002 szeptemberétől kötelező lesz a minden adónemet magában foglaló valamennyi adóbevallás elektronikus aláírással történő megtétele. Ez összesen mintegy 600 adózót érint.

Kérdésekre válaszolva elmondta, nem lehet nyom nélkül beavatkozni az APEH informatikai rendszerébe, és nem lehet nyom nélkül adatokat módosítani, illetve eltüntetni a hálózatból.
Hozzátette: beiktatását követően elkezdték keresni a lehetőségét annak, hogy egy nemzetközileg és szakmailag is elismert, az üzleti világban nem direkt módon jelen lévő szakértővel megvizsgáltassák a rendszert.

Király László György közölte, a szakértőket a tudományos, illetve az oktatási életben keresték, akiktől várhatóan a jövő héten árajánlatot kap az APEH, így július 1-jén elkezdődhet és szeptember-októberre befejeződhet a szóban forgó folyamat.
Jelezte, nemcsak azt vizsgálják, hogy történt-e beavatkozás, hanem azt is, hogy esetlegesen milyen hiányosságok vannak a rendszerben.


Futó Iván, az APEH informatikai elnökhelyettese utalt arra, hogy az informatikai rendszer minden beavatkozást és tranzakciót regisztrál, és gyakorlatilag nincs esélye annak, hogy ha valaki valamit megváltoztatott, vagy eltüntetett, akkor ezt nyom nélkül tudta volna megtenni.

Hozzátette: a sajtóban a hosszú bitek éjszakájának elnevezett időszakban három különböző informatikai rendszer működött a hivatalban, és minden egyes rendszernek saját nyilvántartó bázisa volt; ahhoz, hogy valaki adatokat tudjon módosítani vagy eltüntetni, minden nyilvántartó bázist át kellett volna alakítania.

Jelezte: nehezítette az ilyen típusú beavatkozást az is, hogy a rendszer regisztrálta, hogy a gépeket ki, milyen jelszóval és mire használta.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!
Belépés és regisztráció
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.