A Fidesz rendkívüli ülést hívott össze: a mezőgazdaság a szakadék szélén van

Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának rendkívüli ülését hívta össze hétfőre Font Sándor, a bizottság elnöke a mezőgazdaság jelenlegi katasztrofális helyzete miatt.
2007.08.01 12:59, Forrás: fidesz.hu

Éppen ezért mind a Fidesz, mind pedig a szakmai szervezetek életképes problémakezelési javaslatokkal álltak elő. A kormány azonban nem hajlandó a párbeszédre.

A politikus emlékeztetett a közelmúlt eseményeire: az elmúlt héten a Pénzügyminisztérium közzétette a jövő évi tervezési köriratot a költségvetéssel kapcsolatban, mely egyértelműen egy új "Gyurcsány-csomag" eljövetelét jelezte, hiszen ez a tervezet nem szól másról, mint reálbér-csökkenésről, növekvő hiányról és elbocsátásokról - szögezte le.

Minden előrejelző intézet már jóval korábban kimutatta, hogy a mezőgazdasággal komoly problémák lesznek, hiszen a gabonatermés világszerte messze elmarad a korábbi évek mennyiségeitől, és ezért komoly hiányra lehet számítani idén - idézte fel a képviselő. Ezt a tendenciát az OECD már fél évvel korábban pontosan jelezte, illetve a magyar szakemberek is megtették észrevételeiket, miszerint a hiány hatása egyértelműen élelmiszerár-emelkedésre kell számítani - mondta az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke.

Felhívta a figyelmet arra, hogy amikor a Fidesz ezt a hírt közzétette, akkor megvádolták azzal, hogy túlzott élelmiszerár-növekedéssel riogatja az embereket -, holott a fentiek azt bizonyítják, hogy igazuk volt.

Az OECD tanulmánya szerint az élelmiszerár-növekedés minden bizonnyal tartós lesz, és akár az 50 százalékos növekedés sem kizárt. Hangsúlyozta, hogy ez nyilvánvalóan nagyon negatívan fog hatni az emberekre, főként a rosszabb anyagi körülmények között élő családokra. De - mint mondta - a Fidesz első sorban nem erre a tendenciára kívánja felhívni a figyelmet, hanem sokkal inkább arra, hogy mint kellett volna eddig tennie a kormánynak, hiszen már fél éve tisztában voltak vele, hogy ez a jelenség be fog következni.

Kijelentette, hogy a kormány számos hibát vétett, melyek közül a legnagyobb az volt, hogy a természeti csapásoktól sújtott mezőgazdaságot súlyos megszorító intézkedések alá vonta. Utalt itt a 25 milliárdos elvonásra, a 60 milliárdos sújtásra - ami a kompenzációs felár megváltoztatásával alakult ki - valamint arra az Új Magyarország Fejlesztési Tervre, mellyel a kormány egy olyan elképzelést küldött ki Brüsszelnek, melyet mind a mai napig nem fogadtak el, s melyet most visszaküldtek a kormánynak "átgondolásra". Ugyanis ez az elképzelés egy nagybirtokrendszert akar kialakítani Magyarországon a családi alapú mezőgazdaság helyett - jelentette ki a képviselő.

Az egyre súlyosabbá váló helyzet miatt a Fidesz hétfőn egy törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek, melyben a párt követeli, hogy a kormány adja vissza a mezőgazdaságtól elvett 25 milliárd forintot, és tegye vissza a Mezőgazdasági Kárpótlási Alapba. Valamint benyújtottak egy határozati javaslatot is, mely az intervenciós gabonakészlet itthon tartására vonatkozott. Ezekkel a kezdeményezésekkel tompítani lehetne a rövidesen jelentkező élelmiszerár növekedés hatását - mutatott rá képviselő.

"Meglepő, és egyben nevetséges, hogy miközben tudjuk, hogy gabonahiány van, és már duplájára emelkedett a gabona ára, Magyarország korlátlan mennyiségben szállítja ki a konkurens gazdálkodói körnek ezt a gabonát" - húzta alá Font Sándor. Mint mondta, ezért nyújtották be a határozatjavaslatot, ugyanis Magyarországnak nem érdeke az intervenciós gabonakészlet EU-s országokban szállításának fenntartása, s ezért azonnal felül kell bírálni ezt a korábbi kétoldalú szerződést.

Utalt rá, hogy a szakmai szervezetek is döntően azt az álláspontot képviselik, amit a Fidesz szakpolitikusai. Ugyanis ezek a szervezetek is jelezték, hogy az intervenciós gabonakészletre nagyon nagy szükség lenne idehaza.

"Nagyon megfontolandó a szakmai szervezetek által javasolt élelmiszer áfa újragondolása"- jelentette ki. "Mint tudjuk, nemrég egységes 20 százalékos áfa-kulcs alá került minden élelmiszer. Különböző uniós országban azonban élnek a kedvezményes kulcs lehetőségével, ami azt jelenti, hogy néhány termék rendkívül kedvező kulccsal kerülhet besorolásra" - emlékeztetett a képviselő. Mint mondta, az egyik szakmai szervezet fölveti, hogy az élelmiszerár növekedés ellensúlyozására egyes élelmiszereknek a 20 százalékos körből 5 százalékos körbe kellene visszakerülnie.

Valamint érdemes foglalkozni a szakmai szervezeteknek azon felvetésével is - húzta alá a politikus - hogy a költségvetési törvényben amúgy is beállított, gazdáknak járó támogatások kifizetését hozza előbbre a kormány. Ugyanis a magyar kifizetési gyakorlat az, hogy december végén elkezdik kifizetni, és következő év ápriliságig elhúzzák azoknak a támogatásoknak a kifizetését, melyek még az előző évre vonatkoztak volna. Tehát nincs több pénzigény, csupán arról van szó, hogy figyelembe véve a rendkívüli helyzetet, hozzák előrébb ezeknek a támogatásoknak a kifizetését - összegezte.

A kormány sorozatos kudarcai, valamint a kormányzat párbeszédre való hajlandóságának hiánya miatt az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának rendkívüli ülését hívta össze hétfőre Font Sándor, melyre meghívták mind a szakmai szervezetek, mind pedig a kormány képviselőit.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Lassan enyhül a fagykár, de még nincs megállapodás Közeledtek az álláspontok? Véget ért a gazdatüntetés Az agrárminiszter közös együttműködést kér a gazdáktól Pénteken Szabolcsba megy Gráf József - mégis tárgyal a gazdákkal Traktor traktor hátán 5 kilométer hosszan - tart a szabolcsi gazdatüntetés

Belépés és regisztráció
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.