
10 %-kal nőtt a fiatalkorú bűnözők száma az elmúlt években
A bűnelkövetők között az elmúlt években növekedett a fiatalkorúak aránya, országos átlagban eléri a 10 százalékot.
2003.11.25 14:54, Forrás: MTI
A bűnelkövetők között az elmúlt években növekedett a fiatalkorúak aránya, országos átlagban eléri a 10 százalékot, ezért különösen fontos a bűnmegelőzés - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) vezetője egy szakmai konferencián, kedden, Budapesten.
A nemzeti bűnmegelőzési stratégia fontos eleme a megelőzés, amely az iskolák, az önkormányzatok, a civil szervezetek és a rendőrség közös, jól összehangolt munkáját igényli - mondta Ignácz István dandártábornok a PMRFK által szervezett, holland szakemberek részvételével megtartott konferenciáján.
Hozzátette: a bűn visszaszorításának társadalmi hatásai mellett figyelmet keltő a gazdasági jelentősége is, "hiszen a prevenció kevesebb költséget emészt fel, mint a bűn felderítése, a büntetőeljárás". A megelőzésnél hasznos lehet a holland tapasztalatok számba vétele is - húzta alá Ignácz István.
Gerrit Jan Polderman holland regionális igazgató-helyettes elmondta: Hollandiában bevált gyakorlat, hogy a veszélyeztetett fiatalok sportolását, zenetanulását az önkormányzatok anyagilag is támogatják.
Hozzátette: a holland önkormányzatoknál mindenütt működik úgynevezett támpontcentrum, ahol a problémás gyerekeket, szüleiket tanáccsal látják el, s az adott intézményhez irányítják egészségügyi, drogfogyasztási, szexuális és egyéb kérdésekben.
Bevált gyakorlatként említette, hogy az úgynevezett diszkóbalesetek megelőzésére az éjszakai szórakozóhelyek zárása előtt rendőrök megszondázzák a fiatalokat, s akiknél alkoholt érzékelnek, elveszik jogosítványukat, mielőtt a fiatalok autóba ülnének.
![]() | ![]() |
Kapcsolódó írások:
Fiatalkorúak törtek be egy kórház kórbonctani részlegébe
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06