Lakásmaffia és adatvédelem

Nehéz eredményesen küzdeni a lakásmaffia ellen, ugyanis, ha szigorítják a személyazonosság ellenőrzését, könnyen véthetnek az adatvédelmi szabályok ellen.
2003.06.12 08:55, Forrás: MR

Erre mutatott rá a 22-es csapdájára Hegedűs András helyettes államtitkár.

A belügyminiszter azt mondta, hogy biztosítaná az ügyvédek és a közjegyzők részére, hogy a belügyi nyilvántartáshoz hozzájussanak, így harcolva a lakásmaffia ellen. Milyen módon juthatnának hozzá az adatokhoz? - A kérdést egy folyamatként kezelve, tehát onnan kezdve, hogy a szerződéselkészítéseknek, illetve magának az ingatlan nyilvántartásnak a jelenlegi helyzetét is nézzük, korábban a jogalkotó által garanciaként megfogalmazott ügyvédi- és közjegyzői ellenjegyzés nem tud teljekörűen hatályosulni, mert az ellenjegyzéskor a két szakma képviselői nem tudnak meggyőződni kétségtelenül arról, hogy a szerződő fél az valóságos személy, vagy jobban mondva megfelel-e azoknak az adatoknak, amelyeket bemutat a szerződéskötéskor az ügyvédnek és a közjegyzőnek.

Számtalan olyan ügy volt, ahol hamis okmányokkal érték azt el, hogy más lakását eladták az illetők. Az az egyértelmű helyzet fogalmazódott meg, hogy ez a probléma úgy orvosolható, hogy ha valóban garanciális szereplőként kezeljük a két szakma képviselőit, akkor fel kell ruházni azokkal a lehetőségekkel, hogy a garanciát teljes körűen érvényesíteni tudják. Tehát a Belügyminisztérium a belügyi nyilvántartásokat online módon az ügyvédek és a közjegyzők rendelkezésére tudja bocsátani.

Ez párosulna egy ügyvédi és közjegyzői kártya kibocsátásával, ami elektronikus aláírásra jogosítaná föl a két szakma képviselőit. Tehát amikor az ügyfél az ügyvédhez vagy a közjegyzőhöz bemegy, akkor módja van az átnyújtott iratok alapján leellenőrizni, hogy ezek az iratok a nyilvántartásban megfelelően ugyanilyen módon szerepelnek-e. Természetesen ennek az a feltétele, hogy az az ügyfél, aki ott megjelenik, felhatalmazza az ügyvédet és a közjegyzőt, hogy az adatait ellenőrizze, az adatvédelmi problémák is elhárulnak.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Jogszabály módosítást javasol a lakásmaffia tevékenységet feltáró bizottság Törvénycsomag készül a lakásmaffia megfékezésére Lakásmaffia ellen lakástörzskönyv?

Belépés és regisztráció
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.