
Sztrájk - vasutasok, volánosok, pedagógusok és energiaipari dolgozók sztrájkolnak szerdán
A vasutasok, a volánosok, a pedagógusok és az energiaszektor dolgozói tartottak és tartanak sztrájkot országszerte szerdán. A GySEV és a sztrájkban részt vevő két Volán-társaság dolgozói már felvették a munkát.
2007.11.21 11:30, Forrás: MTI
Szerda reggel 6 óra óta tart a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) hatórás országos vasutassztrájkja a mellékvonalak bezárása, a menetrend szűkítése és az ezzel járó munkahelyek megszűnése elleni tiltakozásul. Gaskó István, a VDSZSZ elnöke közölte, hogy a Liga Szakszervezetek követeléseivel összhangban, az egészségügy magánosítása és a január elsejétől életbelépő nyugdíjmegállapítás szabálya ellen tiltakoznak. A VDSZSZ szerint mintegy 10 ezer vasutas sztrájkol a MÁV vonalain 6 és 12 óra között. Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke elmondta: a munkabeszüntetés mintegy 1.200-1.300 személyszállító vonatot érint, és a tehervonatok sem közlekednek.
Kavalecz Imre elmondta: a forgalom helyreállítása csütörtökön üzemkezdetre várható. A MÁV a vasutassztrájk befejezését követően, 12 óra után, kiemelt feladatként kezeli az elővárosi vonatközlekedés helyreállítását, továbbá a nemzetközi és IC vonatok közlekedésének beindítását - közölte a vasúttársaság.
Nyolc órakor befejeződött a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GySEV) Zrt. dolgozóinak kétórás figyelmeztető sztrájkja - közölte a társaság kommunikációs vezetője. Nyolc óra után elindultak a GySEV vonatai Sopronból Szombathelyre és Győrbe. Lendvay Péter, a GySEV személyszállítási osztályának vezetője az MTI-nek elmondta: a kétórás figyelmeztető sztrájk 8 vonatot érintett a társaságnál. A GYSEV-vonalon a forgalmat várhatóan szerda 15 óra körül tudják teljesen helyreállítani.
Budapest, Békéscsaba, Miskolc, Szolnok, Kaposvár és Szombathely térségében is állnak a személy- és a tehervonatok. Az MTI helyszíni tudósítói szerint helyenként egy-egy vonat elindult ugyan, de ezek is csak a következő állomásokig jutnak. Zala megyében egy-egy teher- és személyvonat a sztrájk ellenére is közlekedett reggel. Kecskeméten a vasúti dolgozóknak csak 20 százaléka támogatja a szerdai sztrájkot, ennek ellenére nem indítanak és nem fogadnak vonatot, mert Kiskunfélegyháza és Cegléd nem indít és nem fogad szerelvényeket.
Debrecen térségében minden vonat áll, a vasúti dolgozók 95 százaléka sztrájkol - mondta el az MTI-nek a helyszínen Suszter Csaba, a VSZ debreceni területi képviseletvezetője. Komárom vasútállomásán hét vonat állt a reggeli órákban, az állomáson csak kevesen várakoztak - tájékoztatta az MTI-t Osváth Csilla, a Vasutas Szakszervezet helyi titkára.
Nem sztrájkolnak a vasutasok Szekszárdon, így a Bátaszék-Szekszárd-Sárbogárd vonalon közlekednek a vonatok a szekszárdi állomásfőnök tájékoztatása szerint. A Volán Egyesüléshez tartozó 25 helyközi autóbusz-társaság közül a Vasi és a Körös Volán, azaz a Vas megyei és a Békés megyei helyközi személyszállítók dolgozói csatlakoztak a munkabeszüntetéshez.
Eredményes volt a sztrájk a Vasi Volán Zrt.-nél, a járatok kétharmada nem indult el, de a társasággal kötött megállapodást a még elégséges szolgáltatásról betartották - mondta az MTI-nek Németh Károly, a Vas Megyei Közúti Közlekedési Független Szakszervezet elnöke.
Három járat kivételével egyetlen busz sem közlekedett Békésben - összegezte a szerdán reggel megtartott kétórás sztrájkot a Körös Volánnál működő Békés Megyei Közlekedési Szakszervezet vezetője az MTI-nek. Hoffmann Antal elmondta: nyolc órakor mind a helyi, mind a helyközi járatok elindultak.
Ferihegyen nem okozott fennakadást a hajnali 2 és 4 óra közötti szolidaritási sztrájk, mivel annak időpontjában amúgy sem lett volna gépmozgás, a forgalom kora reggel rendben elindult - mondta az MTI-nek Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője szerdán reggel.
A sztrájk miatt nincs különösebb fennakadás Budapest tömegközlekedésében, a bevezető utakon viszont a szokásosnál nagyobb a forgalom - közölte az MTI-vel Lorencz Pálma, a Fővinform ügyeletese.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Sztrájk van, babám: összefoglaló a nap eseményeiről
Az oktatási minisztériumnak nincs egységes sztrájk-intézkedése
BKV: a sztrájknak nem volt valós indoka
Gyurcsány: a sztrájkolók érdeke is, hogy akciójuktól távol maradjon a politika
Befejeződött a BKV sztrájkja - a közlekedés a késő délelőtti órákban állhat helyre teljesen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!


