Grespik: jogtalan volt a rendőri fellépés az Erzsébet hídon

Jogtalan rendőri intézkedésekről és fellépésekről beszéltek a pénteki Erzsébet hídi blokádkísérlet kapcsán jogvédők és előállítottak szombati budapesti sajtótájékoztatójukon.
2007.10.27 20:14, Forrás: MTI

Grespik László, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kurátora egy strasbourgi emberi jogi bírósági döntésre hivatkozva azt állította: minden békés tüntetés feloszlathatatlan, így a rendőri intézkedés ellen jogszerűen szegülnek ellen az emberek. Bencze József országos rendőrfőkapitány már korábban kijelentette: a hatályos jogszabályok szerint a be nem jelentett tüntetések jogtalanok és feloszlathatók, így ők e szerint jártak el.

Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője és Tatár József, a Rendszerváltó Fórum vezetője, valamint Kovács Géza, a Magyar Önvédelmi Mozgalom elnökhelyettese azt mondta: a rendőrség nevek alapján emelt ki embereket a tömegből, így őket is, annak ellenére, hogy nem szegültek ellen a rendőri intézkedésnek, és nem garázdálkodtak.

Péntek reggel nyolc órára egy radikális szélsőjobbos honlap hirdette meg az Erzsébet híd blokádját. A nap folyamán 82 embert állított elő a rendőrség.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!
Belépés és regisztráció
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.