Gyurcsány: az egészségügyi reform összerendeződési szakasza következik

Gyurcsány Ferenc szerint az egészségügyi reform "összerendeződési szakasza" következik, ami ugyanis eddig történt, az a korábbi helyzet szétszedése, fellazítása, sok esetben a rossz kompromisszumok szétszakítása volt.
2007.09.29 12:54, Forrás: MTI

A Fidesz szakpolitikusa szerint az egészségügy "zuschlagosítása" folyik.

A kormányfő az Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencián szombaton Balatonfüreden úgy fogalmazott: 2008-ban "a reform konfliktusos részén alapvetően túlleszünk", s a következő időszak arról szól majd, miként lesz egyre működőképesebb az új rendszer és hogyan tanulja meg mindenki ennek a használatát. "Nekünk 2010-ig be kell tudni bizonyítani, hogy a rendszer átalakítása sikeres volt" - mondta. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez nem egyszerűen politikai forgatókönyv, hanem szakmai kérdés is, abban az értelemben, hogy befejeződik a kapacitások átalakítása, a biztosítási rendszer reformja és elkezdik máshová tenni a súlypontokat, az alapellátásra, a biztosítottak érdekeire és a népegészségügyi programokra

Az egészségügyi reform középpontjában a biztosított van, s neki erős intézményi háttér kell és valóságos biztosító, olyan, aki képviseli az érdekét - tette hozzá a miniszterelnök. Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa közölte, a "Zuschlag know-how-ot" vélik felfedezni az egészségügyben. Az egészségügy területére szánt 10 milliárd forintra utalva azt mondta, "kifejezetten furcsa és a zuschlagosításra utal", hogy ennek az összegnek egy részét "éppen (a volt) egészségügyi államtitkár cégei" kapják meg. Arra hívta fel a figyelmet, hogy ezek a cégek többet kapnak, mint Magyarország egyik legnagyobb egészségügyi szolgáltatója, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem.

Közölte: a kórházprivatizációban megjelenő új cégek, amelyek állítása szerint rendkívül erősen köthetők a szocialistákhoz, szinte valamennyi esetben jogszabálysértést követtek el. "Mindenütt korrupciógyanús ügyeket találunk, éppen ezért (..) mondhatjuk, hogy a Zuschlag know-how megjelent az egészségügyben is" - fogalmazott Pesti Imre.

Az ellenzéki szakpolitikus szerint a kormányfő szavai messze állnak a tettektől és a valóságtól, ezt jelzi az is, hogy az említett 10 milliárd forintnak mindössze 1,3 százalékát szánják csak a szakrendelői hálózat, a járóbeteg-ellátás fejlesztésére. Utalt arra, hogy a kormányzat a betegek több mint 40 százalékát az alap- és a járóbetegellátásban kívánta ellátni.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Marad az egészségügyi reform: elutasították a kamarát

Belépés és regisztráció
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.