
Csurka az utolsókat rúgja (pártjába)
Bomlik a MIÉP? - ezzel a vezércímmel jelent meg interjú Csurka Istvánnal, Csurka István lapjában. A 74. életévében járó pártelnök újabb tisztogatásba kezd aki egyben "kijelölte" utódját, bár szerinte már nincs szükség a MIÉP-re, az is csak a korrupció melegágya.
2007.07.02 06:52, Forrás: ma.hu
Lassan fél éve lejárt Csurka elnöki mandátuma; bár szokása ciklusonként meg-megtoldani néhány hónappal, ennyire még nem volt példa. Ám addig nem engedi a tisztújítást, míg ki nem zárja azokat, akik mást akarnak elnöknek - mutat rá cikkében a KurcuInfo. A 74. életévében járó pártelnök újabb tisztogatásba kezd: ezúttal az egyetlen potenciális utód, Zsinka László legutóbbi főpolgármester-jelölt, illetve a párt bázisának számító budapesti és Pest megyei elnökök vannak a célkeresztben, na és persze "megbízóik".
A lap rámutat arra is, hogy Csurkának van kiválasztott utódja. A jelenlegi helyzet komolyságát jelzi, hogy most pedig meg is nevezte: barátja, Kovács László hódmezővásárhelyi főorvos az.
A MIÉP lényegében három helyen létezik még úgy-ahogy: Budapesten, Pest és Heves megyében. Az első két régió most szinte egyöntetűen lázadt fel Csurka ellen, tehát repülnek a pártból, míg a Kelemen Márta vezette hevesiek egyelőre a tűrt kategóriába tartoznak. Bár a fővárosiak is azt javasolták az elmúlt hónapokban, hogy nincs szükség alapszervezetekre, pontosabban ennyi emberrel nincs értelme. Nem meglepő Csurka álláspontja: a MIÉP-nek már nincs jövője, állami támogatást ellenben a következő választásokig még kap a Harmadik Út, így a legjobb, ha annak szétosztásába nem ütik bele az orrukat mások. Az interjúban persze más ideológiát gyártott a párt megszűntetésére.
A süllyedő MIÉP-et önként vagy repülve elhagyók számára a mára konkurencia nélkül előretörő Jobbik marad. Legutóbb Tuba Kálmán győri MIÉP-alelnök, a Harmadik Út sikeres országgyűlési képviselőjelöltje pártolt át, legközelebb a hajdúszoboszlói tagság várható. Utóbbi településen épp most hívták össze az önfeloszlató taggyűlést, Sári Csaba elnök valami zöld pártba megy, a többiek a jobbikosok táborát gyarapítják majd.
![]() | ![]() |
Kapcsolódó írások:
Csurka: Rendszerváltás következik
Csurka: ez még nem forradalom
Csurka: tehetségtelenebb, alantasabb kormányunk még nem volt
Orbán, Csurka két jó barát - Gál J. Zoltán szerint
Csurka: a MIÉP nem lép vissza automatikusan a Fidesz javára
Dávid Ibolya szerint Csurka és Thürmer kisebb veszély a magyar demokráciára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06