Gyurcsány Ferenc továbbra is jótékonysági célra fordítja miniszterelnöki fizetését

Lényegében nem változott Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozata a tavaly februárban általa nyilvánosságra hozott dokumentumhoz képest.
2007.02.01 16:59, Forrás: MTI

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök továbbra is csak egy 50 négyzetméteres pápai lakás tulajdonosa, ahol édesanyja él. Autója nincs, és a fél éve még a bevallásában szereplő 2,1 millió forintos számlakövetelése sem áll már fenn. Az előző bevallásában még 1 millió 365 ezer forint volt a kormányfői fizetése, ez az összeg 1 millió 435 200 forintra nőtt. Az Altus Rt. 84 millió forint osztalékot fizetett neki 2006-ban.

A vagyonbevallás szerint nincs megtakarítása, és a feleségével közös számlán sincs annyi pénz, amennyi a hat havi képviselői alapdíj. A nyilatkozatban szerepel az is, hogy az Aldo Kft. tavaly augusztusban beolvadt az Altus Befektetési Zrt-be. Utóbbiban Gyurcsány Ferenc a százszázalékos tulajdonos, ezen kívül az ARK Zrt.-ben nyolc százalékos részvényes.

Az MTI kérdésére a Kormányszóviői Iroda azt mondta, a miniszterelnök most is minden hónapban különböző jótékonysági szervezeteknek utalja a fizetését. Gyurcsány Ferenc 2005-ben 106 millió forintot keresett összesen, ebből 18 millió 400 ezer forint volt a miniszterelnöki fizetése, amelyet abban az évben is jótékony célokra ajánlott fel, és 87 millió 600 ezer forintot kapott cégei osztalékából.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Tekintse meg a képviselők vagyonnyilatkozatát Nyilvánosak a vagyon-nyilatkozatok! Leginkább földet és ingatlan vásároltak politikusaink Minden kormánytagunk tiszta - senkinél nem történt jogosulatlan vagyonszerzés

Belépés és regisztráció
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.