Egerszegi, Darnyi és még több úszó Schmitt mellett

A közelmúlt legkiválóbb magyar úszói a Margitszigeten rendezett Európa-bajnokságot követően a következő állásfoglalást juttatták el az Olimpiai Bajnokok Klubja elnökségéhez.
2006.08.22 08:11, Forrás: MOB

"A Magyar Alkotmány és az Olimpiai Charta elveivel összhangban a MOB Alapszabálya is elítéli a hátrányos megkülönböztetés minden formáját. Kérjük, hogy továbbra is Schmitt Pál vezesse a magyar olimpiai mozgalmat, akit a MOB közgyűlése 2005. tavaszán a pekingi olimpia évének végéig a demokrácia elveinek betartásával, titkos szavazással óriási többséggel erősített meg elnöki tisztségében.

A kétszeres olimpiai bajnok immár 17 év óta eredményesen és politikamentesen vezeti a magyar olimpiai mozgalmat. Alig két évvel a 2008-as olimpiai játékok előtt hazánk hagyományaihoz méltó jó szereplés érdekében egységben irányított felkészülésben a magyar csapatnak egységben irányított felkészülésre és összefogásra, nem utolsó sorban nyugalomra van szüksége".


Egerszegi Krisztina, Ágh Norbert, Batházy István, Czene Attila, Darnyi Tamás, dr. Hargitay András, Risztov Éva, Rózsa Norbert, Sós Csaba, Szabó József, dr. Wladár Sándor és Wladár Zoltán

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Schmitt lemond, Gyárfás az utód? 22 magyar olimpiai bajnok állt ki Schmitt Pál mellett Schmitt: A cél minél szilárdabb hátteret adni a csatákba induló sportolóinknak Schmitt kirohanása - A Budapesti Olimpia Mozgalom félrevezeti a szponzorokat? Schmitt Pált le akarják vadászni? - Kamuti az új főtitkár

Belépés és regisztráció
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.