Eurovíziós Dalfesztivál
Politikai botrány miatt nem utazhat ki a dalfesztiválra az ukrán verseny győztese
Nem képviselheti Ukrajnát az idén Tel-Avivban megrendezendő Eurovíziós Dalfesztiválon az országos versenyen első helyen végzett énekesnő, MARUV.
2019.02.25 20:36ma.huAz ukrán nemzeti televízió- és rádió műsorszolgáltató társaság (NOTU) közleménye szerint az énekesnővel folytatott megbeszélésükön nem találtak közösen elfogadható megoldást arra, miként képviselhetné Ukrajnát a nemzetközi versenyen. A műsorszolgáltató kiemelte, hogy a dalfesztivál egyik fő alapelve a politikamentesség.
"A helyzet azonban, amely az idei hazai válogató körül kialakult, az átpolitizáltság jeleit hordozza. A társadalmi visszhang, a politikai erők nyomásgyakorlási kísérletei, az agresszor ország beavatkozása az információs rendszerekbe gyakorlatilag oda vezettek, hogy a verseny eredménye átpolitizálódott" - olvasható a NOTU közleményében.
A MARUV - eredeti nevén Anna Korszun - körüli botrányt az váltotta ki, hogy a tervek szerint idén áprilisban fellép Moszkvában és Szentpéterváron. Amikor kiderült, hogy emiatt veszélybe kerülhet az eurovíziós fellépése Izraelben, a Facebookon közölte, hogy kész lemondani oroszországi fellépéseit. Később azonban az is kiderült, hogy a dal szerzői joga, amellyel hazáját képviselte volna a dalfesztiválon, az orosz Warner Music Russia cégé, amellyel már leszerződött egy szólókoncertre április 6-ra Moszkvába. A NOTU viszont csak azzal a feltétellel kötött volna vele szerződést arról, hogy ő képviselje Ukrajnát Tel-Avivban az Eurovíziós Dalfesztiválon, ha lemond minden oroszországi fellépéséről.
A győztes énekesnő a múlt vasárnapi döntőt egyébként közönségszavazatokkal nyerte meg, emiatt felvetődött a gyanú, hogy manipuláltak az SMS-ekkel.
A verseny második helyezettje a Freedom Jazz nevű énekes trió lett, de még nem tudni, hogy ők lépnek-e MARUV helyére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06