Programajánló
Fezen - Negyvenezer látogatót várnak a szervezők
A jegyelővételi adatok alapján negyvenezres látogatószámmal, vagyis naponta tízezer fesztiválozóval számolnak a szerdán kezdődő Fezen (Fehérvári Zenei Napok) szervezői.
2016.08.03 01:30MTIKovács Antal főszervező a programot felvezető keddi sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy minden idők leglátogatottabb Fezenje lehet az idei jubileumi, 20. rendezvény. Megjegyezte, hogy a korábbiaknál jóval több diák vásárolt jegyet vagy bérletet a fesztiválra.
A kapunyitás szerdán 10 órakor lesz - mondta Kovács Antal, hozzátéve, hogy mintegy negyven vendéglátó egység lesz a helyszínen, de borutca és civil utca is színesíti a gasztro- és programkínálatot.
Mészáros Attila alpolgármester az augusztusi, székesfehérvári kulturális programok kiváló nyitányaként jellemezte a Fezent, amely lehetőséget biztosít a bemutatkozásra fehérvári fiatal, tehetséges zenekaroknak, de akár befutottaknak is, mint a Blahalouisiana.
A szervezők korábbi tájékoztatása szerint idén az egykori MÁV-pályán létrehozott amerikaifutball-pálya és a mellette lévő füves futballpálya ad helyet a kempingnek, miközben a két nagyszínpad (egy rock- és egy popszínpad) a kemping korábbi helyére került. Emellett egy nagysátorban, illetve a Fezen Klub két termében is várják a zenekedvelőket.
Az idei fesztivál fellépői között lesz a Faithless, Yngwie J. Malmsteen, az Infected Mushroom, a Milky Chance, Maxi Jazz, a The E-Type Boyz, a Dio Disciples, a Within Temptation, a DevilDriver, a Finntroll, a Powerwolf, Dub Fx, a Nouvelle Vague, a Guano Apes, a Subways, valamint a 69 Eyes. A mintegy száz hazai zenekar között ott lesz a Tankcsapda, a Lord, a P. Box, a Road, az Omen és a Depresszió.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:32 Amerikai különmegbízott: Putyin tartós békét szeretne
- 18:14 Szerb miniszterelnök-jelölt: Szerbia belefáradt a megosztottságba, párbeszédre van szükség
- 17:09 Magyarországon található az egyik leginnovatívabb IT kiválósági központ
- 16:12 Irán visszatérne a 2015-ös atomalkuhoz, de feltételekkel
- 15:05 100 éves a DEKRA - a globális sikerhez egyre nagyobb mértékben járul hozzá Magyarország
- 14:08 BRFK: két rendőr megsérült, több mint 60 ember ellen indult eljárás a hétfői demonstráció miatt
- 12:07 Csónakjának motorhibája buktatott le egy holland kábítószer-kereskedőt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06