A Pornográfiától a Katona történetéig
Operafesztivál és balettbemutató Szegeden novemberben
Simon Stephens Pornográfia című művét, a Mezzo operafesztivál nyitódarabjaként Francesco Cilea Adriana Lecouvreur című operáját, valamint a Szegedi Kortárs Balett két produkcióját, A mennyei várost és A katona történetét mutatják be novemberben a Szegedi Nemzeti Színházban.
2008.10.28 14:12MTISimon Stephensnek a 2005-ös londoni metrórobbantás inspirálta furcsa és ezoterikus darabja, a Pornográfia rövid idő alatt világsiker lett, s most a szegedi közönség is megismerheti - mondta Bodolay Géza, az előadás rendezője a színház novemberi premierjeiről tartott sajtótájékoztatón.
A színmű rendkívüli feladat elé állítja az alkotókat, hiszen első mondata: "ezt a darabot akárhány színész játszhatja, bármilyen sorrendben." Bodolay Géza elmondta: a november 14-i bemutatóra a próbák egy "sajátos castinggal" már október elején elkezdődtek. Az első olvasópróbán még huszonnégy színész vett részt, közülük mára tizennyolcan maradtak, ők fogják színpadra állítani a művet.
November 3-án a Szegedi Nemzeti Színház produkciójával Francesco Cilea Adriana Lecouvreur című operájával kezdődik el az Operafesztivál és -verseny a Mezzo Televízióval elnevezésű esemény döntője - közölte Gyüdi Sándor főigazgató.
Az operát Michael Sturm rendezésében novemberben két este láthatja a közönség, a színház azonban januárban és májusban újra műsorára tűzi a művet, részben a versenyen is látható szereposztásban - tudatta a főigazgató.
A Szegedi Kortárs Balett új bemutatóján, november 28-án az est első felében Lendvay Kamilló A mennyei város című táncoratóriumát adják elő, a második felvonásban pedig Igor Stravinsky művét, A katona történetét állítják színpadra - mondta Juronics Tamás rendező-koreográfus. A "túlélés lehetetlenségét" bemutató táncoratóriummal, melyben egy népes kórus és Altorjay Tamás operaénekes is színpadra áll, szeptemberben az évadnyitó gálán már találkozhattak a szegediek - közölte a balett társulat vezetője.
A Faust-történetet, a katona és az ördög küzdelmét bemutató második felvonás szintén a tagozatok együttműködésére épül, a darabban a táncosok színészek is fellépnek a Nagyszínházban - tette hozzá a rendező.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:30 Négy hidrogén- és 11 elektromos hajtású autóbuszra érkezett pályázat a HUMDA-hoz
- 14:56 Ukrán elnök: Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal
- 13:55 Szlovák rendőrség: valószínűleg kibertámadás volt a tömeges bombafenyegetés
- 13:25 Izrael új átkelőhelyet nyitott a Gázai övezetbe szánt humanitárius segélyszállítmányoknak
- 12:30 AM: év végére eléri az 56 ezret a Településfásítási Programban elültetett fák száma
- 12:24 Andrej Belouszovot javasolta védelmi miniszternek Szergej Sojgu helyére az orosz elnök
- 11:54 Belga EU-elnökség: a befagyasztott orosz pénzekből származó nyereséget Ukrajna kapja meg
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06