Koronavírus-járvány
Romániában több mint hetven fertőzött halt meg egy nap alatt
Az országban jelenleg 1050 intenzív terápiás ágy áll rendelkezésre a Covid-19-ben szenvedő betegeknek fenntartott kórházakban.
2020.10.06 18:33MTIRomániában minden korábbinál több, 73 koronavírusos beteg halt meg az utóbbi napon, és kedden 600 fölé emelkedett az intenzív terápián ápolt súlyos esetek száma.
Eddig szeptember elseje volt a járvány legtragikusabb napja 60 halálesettel. Az újabb rekord 74 százalékkal magasabb az utóbbi két hét átlagánál és - az egyre több súlyos esettel együtt - egyenes következménye annak, hogy három hete ismét gyorsuló ütemben nő a fertőzések száma. A járvány immár 5121 áldozatot követelt Romániában.
A stratégiai kommunikációs törzs keddi jelentése szerint 2121-gyel nőtt, és így megközelítette a 140 ezret a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma. A 24 600 ismert, jelenleg is aktív fertőzött közül - az előző napinál százzal többet - csaknem 8100-at kezelnek kórházban. Kedden már 608 koronavírusos beteg szorult intenzív terápiára.
Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár szerint jelentős nyomás nehezedik az egészségügyi rendszerre, egyetlen nap alatt csaknem száz esetben igényelték a koronavírusos páciensek áthelyezését az ország déli részének telített kórházaiból Maros, Bihar vagy éppenséggel a moldvai Botosani megyébe. A G4Media.ro hírportál hétfői összesítése szerint Bukarestben és az ország 41 megyéje közül 13-ban nincs már szabad hely a Covid-kórházak intenzív terápiás részlegein.
Romániában jelenleg 1050 intenzív terápiás ágy áll rendelkezésre a Covid-19-ben szenvedő betegeknek fenntartott kórházakban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


