Koronavírus
Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt tettek feljelentés a madridi tartományi elnök ellen
Gondatlanságból elkövetett emberölés és segítségnyújtás elmulasztása miatt tett feljelentést Isabel Díaz Ayuso madridi tartományi elnök és kormánya két tagja ellen 25 spanyol család szerdán, amelynek hozzátartozója idősek otthonában hunyt el a koronavírus-járvány alatt.
2020.05.27 19:57MTIA családok szerint az autonóm kormány a nyilvánvaló veszély ellenére nem hozott időben megfelelő intézkedéseket ezekben az intézményekben, emiatt átláthatatlan helyzet alakult ki, ráadásul a rokonok nem kaptak felvilágosítást szeretteikről.
Kiadott közleményükben hangsúlyozták továbbá a tesztek, a védőfelszerelések hiányát és a fertőzöttek nem megfelelő elkülönítését is. Mindezek miatt a hozzátartozók az érintett otthonok vezetőit is feljelentették.
A madridi tartományi kormány adatai szerint március eleje óta 5972 koronavírussal összefüggésbe hozható haláleset történt az autonóm közösség területén működő idősotthonokban és szociális intézményekben, amelyből 1249 esetben igazolta vizsgálat a fertőzést. A többieknél fennálltak ugyan a koronavírus-fertőzésre jellemző tüneteket, de nem készült teszt, amely ezt megerősítette volna.
A gyanús, de nem tesztelt esetek nem kerülnek bele az egészségügyi minisztérium központi statisztikájába, amely szerint 231-gyel nőtt a regisztrált fertőzöttek száma az elmúlt egy napban. A nyilvántartásban összesen 236 769 igazolt fertőzött szerepel.
A koronavírus eddig 27 118 ember halálát okozta, az elmúlt hét napban 39-en veszítették életüket - jelentette a szaktárca, amely már nem közli a napi halálozást.
"Spanyolország siratja sok ezer honfitársát, akiket elveszítettünk ebben a járványban" - fogalmazott közleményében a spanyol királyi ház szerdán, amikortól tíznapos nemzeti gyász lépett életbe az elhunytak emlékére.
A közintézményekre, a spanyol hadihajókra és a külképviseletekre kihelyezett zászlókat félárbocra engedték. Délben országszerte egy perces néma főhajtással tisztelegtek az áldozatok előtt.
A királyi család feketébe öltözve, a lakhelyéül szolgáló palota kertjében emlékezett, a kórházak előtt felsorakoztak az egészségügyi dolgozók, akik 70 munkatársukat veszítették el, a parlamentben pedig félbeszakították az épp zajló vitát a tiszteletadás idejére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:32 Amerikai különmegbízott: Putyin tartós békét szeretne
- 18:14 Szerb miniszterelnök-jelölt: Szerbia belefáradt a megosztottságba, párbeszédre van szükség
- 16:12 Irán visszatérne a 2015-ös atomalkuhoz, de feltételekkel
- 14:08 BRFK: két rendőr megsérült, több mint 60 ember ellen indult eljárás a hétfői demonstráció miatt
- 12:07 Csónakjának motorhibája buktatott le egy holland kábítószer-kereskedőt
- 10:05 Történelmi megállapodások születtek a Panama-csatorna amerikai használatáról
- 8:05 Az elnöki feladatok ellátására alkalmas Donald Trump
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06