Szigorítás
Németországban ezentúl a "nem mindig nemet jelent"
A Bundestag csütörtökön megszigorította a szexuális bűncselekmények büntetésének szabályozását, aminek révén áldozatvédő szervezetek régi követelésére bevezetik azt az alapelvet, hogy "a nem mindig nemet jelent", és a túlnyomórészt észak-afrikai férfiak által nők ellen szilveszterkor tömegesen elkövetett zaklatások hatására büntetni rendelik a test nem kívánt, szexuális célzatú, tapogató érintését.
2016.07.07 18:13MTIAz új szabályok életbe lépéséhez még a törvényhozás tartományokat képviselő kamarája, a Bundesrat hozzájárulása is szükséges.
A büntetőtörvénykönyv új szabálya szerint bűncselekmény minden olyan szexuális cselekmény, amely - a törvény szövege szerint - az egyik fél "felismerhető akarata ellenére" valósul meg.
Eddig csak az erőszakkal, fenyegetéssel vagy a kiszolgáltatott helyzet kihasználása révén végrehajtott szexuális cselekmények voltak büntetendőek, és a kormány a márciusban elfogadott eredeti javaslatában a bizonyítás nehézségére hivatkozva "a nem mindig nemet jelent" elv érvényesítésénél kevésbé szigorú reformot javasolt.
Az eredeti javaslatban az állt, hogy az eddigiek mellett büntetendővé kell tenni az olyan szexuális cselekményeket is, amelyek az egyik fél akarata ellenére valósulnak meg, de az elkövető nem alkalmaz vagy nem helyez kilátásba erőszakot, hanem a meglepetés erejével kihasználja, hogy áldozatának nem marad ideje a védekezésre, vagy visszaél azzal, hogy az áldozat - például testi okok miatt - nem tud védekezni, vagy még nagyobb sérelemtől tartva eltűri a cselekményt.
A Bundestag pártjai és civil szervezetek azonban követelték, hogy legyen büntetendő valamennyi szexuális cselekmény, amely az egyik fél akarata vagy beleegyezése ellenére valósul meg. A végül egyhangúlag - mind a 601 jelenlévő képviselő szavazatával - elfogadott új szabály alapján a szexuális cselekmény elutasítására irányuló akarat felismerhetőnek minősül, ha ezt az áldozat "kifejezetten (szóban) jelzi vagy kikövetkeztethető módon (például sírással vagy a szexuális cselekménnyel szembeni ellenkezéssel) kifejezésre juttatja".
A Bundestag továbbá megalkotta a fogdosási paragrafusnak is nevezett szabályt, amely szerint akár két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő cselekmény az érintett akarata ellenére történő, szexuális célzatú tapogatás, fogdosás, és ha az elkövető egy csoport tagjaként követ el ilyen bűncselekményt, a csoport valamennyi tagját meg kell büntetni.
A Bundestag szintén a szilveszteri zaklatások, illetve a szilveszter óta számos ingyenes tömegrendezvényen történt hasonló esetek hatására megszigorította a külföldiek tartózkodásáról szóló törvényt, a módosítás szerint kiutasítható az országból minden olyan külföldi, akit jogerősen elítéltek a szexuális bűncselekményekre vonatkozó új szabályok alapján.
Az ellenzék alkotmányossági aggályokra hivatkozva nem támogatta a fogdosási paragrafus csoportban elkövetett bűncselekményre vonatkozó részét és a külföldiek tartózkodásáról szóló törvény módosítását.
A Bundesrat várhatóan szeptemberben foglalkozik a reformmal.
Kapcsolódó írások:
- Tovább nőtt a berlini kultúrák karneválján történt szexuális zaklatások miatt tett feljelentések száma
- Legkevesebb nyolc szexuális zaklatás történt Berlinben a kultúrák karneválján
- Miért hallgat mindenki Woody Allen szexuális zaklatási ügyéről?
- Lemondott a francia nemzetgyűlés elnöke szexuális zaklatási vádak miatt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:35 Erős földrengés rázta meg San Diegót és Dél-Kaliforniát
- 18:00 Az Alaptörvény tizenötödik módosítása ellen szerveztek újabb budapesti tiltakozó akciót
- 16:44 Elfogadta az Alaptörvény tizenötödik módosítását az Országgyűlés
- 14:54 Az 50 kg alatti kínaiakat arra kérik, maradjanak otthon, nehogy elfújja őket a szél
- 12:30 Ferenc pápa megjelent a Szent Péter téren a virágvasárnapi mise végén
- 10:28 A keresztény hit védelmét ígérte az Egyesült Államokban Donald Trump
- 9:40 Hajnalra sikerült megfékezni a rákosrendezői tüzet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06