Megtalálták a töltényhüvelyeket
Az ukrán nemzeti bank épületéből tüzeltek az orvlövészek
"Most már elmondható, hogy a nemzeti bank épületéből lőttek, mesterlövészpuskákkal. Ennek a nyomait azonosították, a helyszínen megtalálták a mesterlövészpuskáktól származó töltényhüvelyeket."
2014.03.06 10:49MTI
Oleh Mahnyickij ügyvezető főügyész szerdán az 5-ös csatorna nevű ukrán televíziónak nyilatkozva hozzáfűzte, hogy egy már lefolytatott vizsgálat megállapításairól beszél.
Közlése szerint vizsgálják azokat a feltevéseket is, amelyek szerint ugyancsak mesterlövész fegyverekkel lőttek az Insztitutszka utcai Ukraina szállodából és a Bankovaja utcai "Rémalakok Háza" nevű épületből.
A főügyész elmondta, hogy az emberek tucatjainak halálát okozó bűnügy gyanúsítottjai között tartják számon Szerhij Aszavaljuk ezredest, a belügyi csapatok krími területi igazgatóságához tartozó különleges alakulat parancsnokát. Mahnyickij szólt arról is, hogy ismert a lövöldözés összes résztvevőjének neve, és parancsot adtak felkutatásukra.
Az ügyvezető ukrán főügyész azután állt a nyilvánosság elé a vizsgálat eredményeivel, hogy szerdán kiszivárgott: az észt külügyminiszter egy telefonbeszélgetésben nem tartotta kizártnak, hogy valaki a korábbi ukrán ellenzéki vezetők közül bérelte fel azokat az orvlövészeket, akik a kijevi Majdanon tüntetőket és rendőröket öltek meg a Viktor Janukovics ukrán elnök bukásához vezető kijevi tüntetések és összecsapások csúcspontján.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:55 Szijjártó Péter: három új földgáztalálatot ért el a Mol Pakisztánban
- 10:38 Új kormánya van Szerbiának
- 8:34 BKM: a hétvégén tisztítják az Erzsébet hidat
- 6:21 Átadták a MATE felújított Tudásközpontját Szarvason
- 18:39 A legrégebbi ismert meteorraj figyelhető meg jövő hét kedden
- 16:37 Szijjártó: az amerikai pénzügyminisztérium levette Rogánt a szankciós listáról
- 14:35 Emelkedik a galandféreg-fertőzések száma
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06