Prostitúció
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki kiszolgáltatott helyzetű nőket kényszerített prostitúcióra
A vádlott, hogy kiegészítse jövedelmüket, hirdetést adott fel a feleségéről és a bérlőjükről készített erotikus felvételekkel.
2024.05.07 05:42MTIVádat emeltek egy kecskeméti férfi ellen, aki kiszolgáltatott helyzetű feleségét, annak lányát és egyik albérlőjét prostitúcióra kényszerítette - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.
Négyessyné Bodó Marianna azt írta, a vádirat szerint a kecskeméti férfi unokahúgával élt házastársi kapcsolatban. Lakhatási problémák miatt 2018-ban hozzájuk költözött egy ismerős pár, akik később szakítottak, de csak a férfi költözött el, a nő bérlőként ott maradt.
A vádlott, hogy kiegészítse jövedelmüket, hirdetést adott fel a feleségéről és a bérlőjükről készített erotikus felvételekkel. A jelentkező férfiakkal ő tartotta a kapcsolatot, ő határozta meg az együttlétek árát, amelyeken nemcsak jelen volt, de fénykép- és videófelvételeket is készített.
A sértettek kezdetben önként vállalták ezt, de később már akaratuk ellenére is rájuk erőltette a férfi, hogy nyújtsanak a jelentkezőknek szexuális szolgáltatást.
Időközben az asszony házasságon kívüli kapcsolatából született nagykorú lánya is hozzájuk költözött az élettársával az ingatlan egyik melléképületébe. Miután azonban az élettárs börtönbe vonult, a vádlott férfi az utcára kerüléssel fenyegette meg a lányt, aki először nemet mondott, de később - választási lehetőség hiányában - 2020 nyarán vállalta, hogy ő is prostitúciós tevékenységet végez.
A fiatal nő néhány hónap múlva annak köszönhetően menekült meg a kilátástalan helyzetből, hogy az egyik visszatérő kuncsafttal külföldre utazott.
A férfinak amiatt is felelnie kell, mert a világhálóról olyan videófelvételeket töltött le, amelyeken 12 év alatti gyerekek szerepelnek felnőttkorúakkal szexuális cselekmény közben.
Az ügyészség a büntetett előéletű férfit minősített emberkereskedelemmel és kényszermunkával, továbbá kerítéssel és gyermekpornográfiával vádolja.
A letartóztatásban lévő férfi ügyében a Kecskeméti Törvényszék dönt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
- 9:21 Vívó-vk - Siklósi Gergely aranyérmes Saint-Maurban
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06