Még mindig
Nem gyanúsítanak borosgazdát a vácszentlászlói mérgezéses haláleset miatt
Továbbra sincs gyanúsított a vácszentlászlói mérgezéses haláleset ügyében.
2013.11.06 10:34MTIBeluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője ezzel azokra a híradásokra is reagált, amelyek szerint egy vácszentlászlói gazda borában lévő fagyálló okozhatott mérgezést.
Az internetes hírportálokon olvasható feltételezések szerint a Pest megyei faluban folyamatosan loptak egy borosgazda hordóiból, a gazda pedig állítólag ezt megelégelve fagyállót önthetett a borába, és ebből lophatott a később elhunyt férfi, aki nemcsak fogyasztott az italból, hanem másoknak is eladott belőle.
A gazda a TV2 szerda reggeli adásában telefonon azt mondta, hogy nem tett fagyállót a borba, ilyesmire sohasem lenne képes. Esetleg a fiatalok által vitt üvegekben lehetett a mérgező folyadékból – tette hozzá a férfi, hangsúlyozva, hogy rendőrségi meghallgatásakor is határozottan cáfolta, hogy őmiatta történt a baj.
A PMRFK szóvivője az MTI érdeklődésére szerdán megismételte azt a korábban közölt információt, hogy továbbra is ismeretlen tettes ellen nyomoznak, emberölés miatt. A tanúkihallgatásokról, illetve azok tartalmáról egyelőre nem nyilatkozik a rendőrség - tette hozzá Beluzsárné Belicza Andrea.
A szóvivő hétfőn közölte az MTI-vel, hogy október 29-én kaptak bejelentést arról, hogy a gödöllői járáshoz tartozó Vácszentlászlóról hat fiatal került kórházba mérgezés gyanújával.
Az elsődleges szakértői vélemény szerint mindannyian fagyállót ittak, és attól lettek rosszul. Egyikük állapota már a kórházba kerüléskor is életveszélyes volt. A 30 éves férfi vasárnap elhunyt.
A PMRFK bűnügyi osztálya a nyomozásban toxikológus bevonásával arra is keresi a választ, hogy pontosan milyen, és mennyi folyadékot ittak a fiatalok. Azt is ki akarják deríteni, hogyan jutottak hozzá a fagyállót tartalmazó italhoz - mondta a szóvivő.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06